Több százan kísérték utolsó útjára Szokolai Pétert, a kecskeméti színház egykori tagját
A Kecskeméti Köztemetőben 2020. október 21-én, szerdán több százan kísérték utolsó útjára az 51. éves korában elhunyt Szokolai Pétert, a kecskeméti színház egykori tagját.
Szokolai Pétert református temetési szertartás szerint Varga Nándor lelkész, majd az egykori kollégák nevében Paál Attila színművész búcsúztatta.
Szokolai Péter Kodály iskolásként a Ki-Mit-Tud-on tűnt fel, majd 1989-ben végzett a Gór Nagy Mária vezette színitanodában. Vizsgaelőadását Benedek Miklós rendezte. 1990 és 1993 között a budapesti Játékszínben játszott, majd 1994-től több mint két évtizeden keresztül állt a kecskeméti közönség szolgálatában.
A kecskemét teátrum a következő sorokkal búcsúzott tőle:
„Szoki különleges egyéniség volt, jó kolléga, kiváló színész, és mindenkinél nagyobb nevettető. Először mosolyt csalt az arcunkra, aztán addig kacagtatott, míg a szemünkből kicsordult a könny. Most is kicsordul, de ezek a tehetetlen fájdalom könnyei. Drága Szoki, mérhetetlenül sajnáljuk, hogy így alakult. Az utóbbi időben sem telt el nap, hogy valaki ne emlegetett volna, és ez után is mindig lesz egy-egy kolléga, aki felidézi jobbnál jobb pillanataid, alakításaid, vicceid valamelyikét. Ott fent vigyázzanak Rád az angyalok, meg Jablonkay Mari, Horváth Feri, és a többi nagyszerű kolléga. Isten Veled, Szoki!"
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK: