Több mint sport: tehetséggondozó program segítette a kecskeméti kis tornászok fejlődését

Vissza a címlapra
Több mint sport: tehetséggondozó program segítette a kecskeméti kis tornászok fejlődését

A Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola a „Tehetségközelben" - komplex tehetséggondozó programok támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében vissza nem térítendő támogatásban részesült. A támogatott projekt az NTP-TEHETSEG-25-0246 azonosítószámon valósul meg, 2,2 millió forint támogatási összeggel.

m0220.jpg

A „Kis tornászok - a tehetség kapujában" - tehetséges tornászok személyiségének sokoldalú fejlesztése című program 2025. szeptember 1. és 2026. augusztus 31. között zajlik.

A programban részt vevő fiatal tornászok egy összetett, élményalapú fejlesztéssorozat részesei lehettek, amely változatos feladatokkal és módszerekkel támogatta a sport és más műveltségterületek közötti kapcsolatok kialakulását. A kezdeményezés célja az volt, hogy erősítse a résztvevők nyitott, együttműködő és kezdeményező szemléletét.

A foglalkozások kiemelt hangsúlyt fektettek a feszültség-, szorongás- és stresszkezelési készségek fejlesztésére, valamint az önértékelés és az önbizalom erősítésére. A program a meghatározott célkitűzések mentén épült fel, különös figyelmet fordítva az élményalapú, mozgásos és önreflexív módszerek alkalmazására. A foglalkozások fontos elemei voltak a mindfulness- és imaginációs gyakorlatok is.

A résztvevő tornászok a program során felmérhették fizikai és lelki adottságaikat, akaraterejüket, valamint kudarctűrő képességüket. Megtapasztalhatták azt is, hogy a kitartó gyakorlás miként erősíti az önbizalmat és a személyes fejlődést.

A foglalkozások eredményeként fejlődött verbális és nonverbális kommunikációjuk, logikai és matematikai készségeik, valamint szabálytudatuk. Az egészséges én- és testkép kialakulása hozzájárult az önelfogadás és az önbizalom erősödéséhez. Az együtt megélt élmények és a saját célok megfogalmazása gazdagította szókincsüket, nyitottabbá és őszintébbé tette társas kapcsolataikat, miközben az összetartozás élménye is megerősödött bennük.

A program a szociális készségek fejlesztésében is jelentős szerepet játszott: erősödött az együttműködési képesség, a kritikai gondolkodás, a tolerancia, az empátia, a kommunikáció és a felelősségvállalás.

A pályázati forrásból beszerzett waveboardok a koordináció és az egyensúlyérzék fejlesztését segítették, míg az új tornadresszek hozzájárultak ahhoz, hogy a versenyeken is egységes és elegáns megjelenést biztosítsanak a fiatal sportolóknak.

A program részeként szervezett budapesti tanulmányi kirándulás, valamint a cirkuszban és a Magyar Zene Házában szerzett élmények maradandó emléket jelentettek a tornászok számára.

A projekt zárásaként egy kisfilm készült, amely betekintést adott a tornászok mindennapjaiba és fejlődésének folyamatába. Az edzések és foglalkozások során összegyűjtött anyagból kiadvány is készült, amelyet a programban részt vevő gyermekek és családjaik vehettek át.

Galéria (8 kép)

Összes kép letöltése