Több mint kilencszáz gyorshajtót mértek be egy hét alatt Bács-Kiskunban

Vissza a címlapra
Több mint kilencszáz gyorshajtót mértek be egy hét alatt Bács-Kiskunban

A múlt héten 907 gyorshajtót regisztráltak Bács-Kiskun vármegye útjain. A szabálytalankodók legalább 50 ezer forintos közigazgatási bírságra számíthatnak, a kiszabható összeg felső határa pedig 468 ezer forint. Kecskeméten egy autós az 50 km/órás sebességhatár helyett 114 km/órával közlekedett, ezért 210 ezer forint bírságot kell fizetnie.

A sebességtúllépés mellett a múlt héten is több közlekedési szabályszegéssel találkoztak a rendőrök Bács-Kiskun vármegye útjain. Egy hét alatt 55, rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben összesen 36-an sérültek meg.

Az egyenruhások 11 olyan járművezetőt is igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Közülük egy sofőr balesetet is okozott. A jogsértőkkel szemben eljárás indul, vezetői engedélyüket pedig minden esetben bevonták.

Játékosan tanultak a közlekedési szabályokról

A közlekedésbiztonságé volt a főszerep a múlt héten Kecskeméten is, ahol a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Kecskeméti Vadaskerttel közösen ismét megrendezte a hagyományos KRESZ-Szafarit.

A programon 215 negyedik osztályos gyermek vett részt. A diákok játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek a biztonságos közlekedés szabályaival, miközben az állatok tulajdonságait is összekapcsolták egy-egy fontos közlekedési szabállyal.

A teknős páncélja például a bukósisak fontosságára hívta fel a figyelmet, míg a kenguru a biztonsági öv használatát szemléltette. A szervezők célja az volt, hogy a gyermekek élményszerű formában sajátítsák el a biztonságos közlekedés alapvető szabályait.