Teltházas nyílt nap volt a Piarista Gimnáziumban

Vissza a címlapra
Teltházas nyílt nap volt a Piarista Gimnáziumban

2025. november 11-én az első teltházas nyitott napon fogadták a nyolcadikos diákokat és szüleiket. A díszteremben az iskola és a Piarista Rendház vezetői, pedagógusai mutatták be az intézményt.

Szóltak az iskola piarista jellegéről, mely jellemzője: a hit és a tudás központba helyezése, a teljes ember - fizika, lelki, szellemi dimenzió - nevelése. A nap további részében nyitott órákat látogattak a diákok és végül a kollégiumot is megtekintették az érdeklődők.

Az iskola erős:

● a közösségben való gondolkodásban,

● a természettudományos képzésben,

● a humán műveltség erősítésében

● a nemzetközi együttműködésekben,

● és a digitalizációban is.

Mindezt segíti a négyszáz éves örökség, a több mint 300 éves Kecskeméti jelenét és a legjobb pedagógiai módszerek keresése.

Folyamatosan lehetőség van feliratkozni arra a hírlevélre, amelyiken a beiskolázással kapcsolatos információkat, tájékoztató leveleket küldi ki az iskola. ITT lehet feliratkozni.

A következő nyílt napokra való jelentkezést a létszámkorlát miatt részben már le kellett zárni. Az utolsó nyílt napra ITT lehet jelentkezni.

Galéria (9 kép)

Összes kép letöltése