TEDxNeumann Konferencia a kecskeméti egyetemen

Vissza a címlapra
TEDxNeumann Konferencia a kecskeméti egyetemen

A Neumann János Egyetem 2023. november 10-én első alkalommal rendezi meg a nemzetközi, nagy ismertségnek és népszerűségnek örvendő TEDx sorozatba tartozó rendezvényét, mellyel sok más program mellett az intézmény névadója születésének 120. évfordulójának állítnak emléket.

Ahogy Neumann is hitte, mi is hiszünk abban, hogy minden mindennel összefügg - olvasható a "A jelen bajnokai - a jövő hősei" címet kapott konferencia honlapján. Ahogy 2023-as évünk szlogenje is fogalmaz: minden összeér. A világunkat alkotó komplex hálózatok rendszerében egyetemünk magas szintű változások előidézését tűzte ki célul, melyek részét képezi saját TEDx-eseménysorozatunk elindítása is.

Idei rendezvényünk előadói az innovációról, a fenntarthatóságról, eurázsiai eredetünkről és kapcsolódásainkról - és a minket körülvevő emberi és technikai világról mesélnek majd nekünk, megosztva velünk elképzeléseiket, gondolataikat, tapasztalataikat, történeteiket.

A Neumann János Egyetem alkalmazott tudományok egyetemeként emberközpontú, egész életen át tartó kötődést és tanulást biztosító intézmény, amely hazai és nemzetközi versenyképességét a legkorszerűbb eszközök és módszerek alkalmazására építi. 2020. augusztus 1. óta alapítványi fenntartású közhasznú magán felsőoktatási intézmény.

TEDxNeumann Konferencia

A szervezőcsapat

j0813kep02.jpg

A zsűri

j0813kep03.jpg

Felkért előadók

j0813kep04.jpg

j0813kep05.jpg

j0813kep06.jpg

További részletek IDE kattintva!