Tanévzáró istentiszteletet tartott a Kecskeméti Református Gimnázium

Vissza a címlapra
Tanévzáró istentiszteletet tartott a Kecskeméti Református Gimnázium

Tanévzáró istentisztelettel ért véget 2023. június 18-án, vasárnap délelőtt a Kecskeméti Református Gimnázium 2022/2023-as tanéve, ami egyúttal az újraindulás 33. tanéve, az iskola történetének pedig a 459. éve volt.

Az istentiszteleten Vincze Árpád lelkipásztor apostoli köszöntését követően Peleskey Miklós lelkipásztor hirdetett igét, majd Hajdú Merse (9.c) mondott verset. Pálné Lencsés Szilvia, az internátus igazgatónője, valamint Szenes Mártonné Durucz Anna, a gimnázium igazgatónője beszédei között pedig a gimnázium kórusa szolgált, Jámbor Zsolt vezetésével.

Az eredmények: A 180 tanítási napból álló tanévben a gimnázium 21 osztályában tanuló 703 diák mindegyike teljesítette a tanulmányi kötelezettségeit. Kitűnő bizonyítványt vehetett át 68 tanuló (tavaly 74), jeles bizonyítványt 140 diák (tavaly 134). Ők együttesen és összesen a gimnáziumi létszám 30 százalékát jelentik.

Az iskola tantárgyi átlaga 4,43 (tavaly 4,42 volt), lényegében tehát megegyező. A tantárgyi dicséretek száma magas: 810. A magatartási átlag 4,56 (tavaly 4,63), a szorgalom pedig 4,42 (tavaly is ennyi volt).

A tanévzáró istentiszteleten díjak és jutalmak átadására is sor került, majd az istentisztelet végén Kuti József lelkipásztor, az igazgatótanács elnöke mondott áldást és köszönt el a Kecskeméti Református Gimnázium tanáraitól, valamint diákjaitól.

Galéria (148 kép)

Összes kép letöltése