Tanévzáró istentisztelet és igazgatóváltás a Kecskeméti Református Gimnáziumban

Vissza a címlapra
Tanévzáró istentisztelet és igazgatóváltás a Kecskeméti Református Gimnáziumban

Tanévzáró istentisztelettel ért véget 2024. június 23-án, vasárnap délelőtt a Kecskeméti Református Gimnázium 2023/2024-es tanéve, ami egyúttal az újraindulás 34. tanéve, az iskola történetének pedig a 460. éve volt.

Az alkalom úgy kezdődött, mint minden évben szokott: az istentiszteleten Riczuné Kiss Georgina lelkipásztor apostoli köszöntését követően Vincze Árpád lelkipásztor hirdetett igét, majd Nagy Dóra mondott verset. Pálné Lencsés Szilvia, az internátus igazgatónője, valamint Szenes Mártonné Durucz Anna, a gimnázium igazgatónője beszédei között pedig a gimnázium kórusa szolgált, Jámbor Zsolt vezetésével.

Szenes Mártonné Durucz Anna az évzáró beszédében méltatta a kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégáit és a kiváló diákságot.

Az idei évzáró istentisztelet azonban rendhagyó volt a Kecskeméti Református Gimnáziumban. Ugyanis 14 év igazgatói szolgálat után nyugdíjba vonult az iskola rendszerváltás utáni negyedik igazgatója: Szenes Mártonné Durucz Anna. Így az évzáró beszéd után most őt köszöntötte az ünneplő közösség.

A fenntartó nevében Kuti József, a Kecskeméti Református Egyházközség Igazgatótanácsának elnöke méltatta Szenes Mártonné Durucz Anna érdemeit.

Bejelentette, hogy a Magyar Református Egyház Zsinata Imre Sándor Díjjal, a magyar állam pedig Apáczai Csere János Díjjal tüntette ki a gimnázium igazgatóját. Maga a fenntartó egyházközség - nyugdíjba vonulása alkalmából - a Kecskeméti Református Kollégiumi Díjat adományozta Szenes Mártonné Durucz Anna igazgató asszonynak. A legmagasabb kitüntetés azonban még ezután következett: az egész iskola: a diákok és a tanártársak fennállva énekeltek áldó éneket távozó vezetőjüknek.

Kuti József, az ünnepi pillanatok záróakkordjaként bejelentette, hogy a Kecskeméti Református Egyházközség Tóth Imre presbitert, jelenlegi igazgatóhelyettest hívta meg a megüresedő vezetői tisztségre és számára az igazgatói megbízást megadta.

Az istentisztelet végén Szenes Mártonné Durucz Anna ünnepélyes kézfogással köszöntötte a szolgálatban Őt követő munkatársát.

Galéria (156 kép)

Összes kép letöltése