Tanévzáró istentisztelet a Kecskeméti Református Gimnáziumban

Tanévzáró istentisztelettel ért véget 2025. június 22-én, vasárnap délelőtt a Kecskeméti Református Gimnázium 2024/2025-ös tanéve, ami egyúttal az újraindulás 35. tanéve, az iskola történetének pedig a 461. éve volt.
Az istentiszteleten Vincze Árpád lelkipásztor apostoli köszöntését, fohászát és imádságát követően Komádi Róbert lelkipásztor hirdetett igét, majd Riczuné Kiss Georgina lelkipásztor mondott imádságot.
Elsőként Pálné Lencsés Szilvia, az internátus igazgatónője értékelte a 2024/2025-ös tanévüket. Majd Tóth Imre, a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatója tette ugyanezt. A bevezetőjében köszönetet mondva a fenntartó egyházközségnek, a gimnázium eddigi igazgatóinak, a tantestület minden tagjának, a református gyülekezet tagjainak, a szülőknek és a gimnázium tanulóifjúságának, akiknek áldozatos, alázatos munkája járult hozzá a tanintézet idei gyönyörű eredményeihez.
- Nézzük röviden ennek a tanévnek az eredményeit a számok tükrében - mondta Tóth Imre. - A 180 tanítási napból álló tanévünkben 21 osztályban 701 diák tanult. Kitűnő bizonyítványt 118 tanuló, jeles bizonyítványt 158 tanuló kap. Ők a tanuló ifjúságnak közel 40 százalékát jelentik, ami az elmúlt évek egyik legjobb eredménye. Az iskola tantárgyi átlaga 4.49, így a tavalyi 4.43-hoz képest enyhe javulás látható. A tantárgyi dicséretek száma igen magas. A 701 tanuló 832 tantárgyi dicséretet kapott, amiért hálásak lehetünk, hiszen ez a munkánknak a megbecsülése. Tanulmányi eredményben pedig ebben az évben a három legeredményesebb három végzős osztály volt a négyből. A 12/C 4,81-el, a 12/B, 4,76 századdal, a 12/A, pedig 4, 2 századdal.
A tanévzáró istentiszteleten díjak és jutalmak átadására is sor került: Juhász Katalin, a gimnázium biológia-kémia tanárnője a „Tradicionális Keresztyén Oktatás Megőrzéséért Díjban" részesült.
Az ünnepi istentiszteleten a gimnázium kórusa szolgált, Jámbor Zsolt vezetésével, Nagy Dániel verset mondott, Nagy Dóra pedig énekelt.
Az istentisztelet végén Varga Nándor lelkipásztor, az igazgatótanács elnöke bejelentette, hogy a presbitérium döntése alapján a gimnázium igazgatójaként első évét záró Tóth Imre 2030 júliusáig marad a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatója.