Tánccal indult a testnevelésóra a Neumann János Egyetemen
Rendhagyó bemelegítéssel kezdődött 2025. november 10-én, hétfőn reggel 8 órakor a testnevelésóra a Neumann János Egyetem GAMF Karának Törös Olga Sportcsarnokában. Az eseményen két generáció találkozott: fiatal egyetemisták és idősebb szeniorok vettek részt közösen az örömtáncban, amely a mozgás és a párbeszéd különleges formájaként szolgált. (Fotó: Szamler Roland - Szamler Photography)
A program a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség és a „korbarát egyetem” címmel rendelkező Neumann János Egyetem együttműködésének egyik látványos eredménye volt. A két szervezet 2025 elején kötött megállapodást az aktív idősödés támogatása és a generációk közötti kapcsolatok elmélyítése érdekében.
A közös örömtánc a partnerség újabb állomását jelentette: az egyetemi testnevelésóra ezúttal nem a megszokott módon zajlott, hanem tánccal, jókedvvel és mosollyal telt. A Helló60 Nyugdíjasklub tagjai és a Neumann hallgatói együtt mozogtak a közös ritmusban, a táncot pedig Gyöngyösi Ildikó örömtáncoktató vezette.
A szervezők szerint az esemény célja az volt, hogy hidat építsenek a generációk között, és felhívják a figyelmet arra, hogy az életöröm és a mozgás szeretete kortalan. Az örömtánc bizonyította, hogy a tánc nemcsak a fiataloké – hiszen, ahogy a résztvevők is vallották: „nemcsak a húszéveseké a világ.”
A hétfői közös örömtánc után a két szervezet együttműködése pénteken egy tudásmegosztó szakmai előadással folytatódik a városi nyugdíjasszervezetek vezetői számára.
Az előadás címe: „Hogyan szervezzünk élő, pezsgő közösséget?" - A társasági élet szervezése és vezetése a nyugdíjas közösségekben
Előadó: Dr. Tóth József főiskolai docens, a Neumann János Egyetem Alaptudományi Tanszék Szervezés és Vezetéstudományi Csoportjának vezetője
Helyszín: Nemzetiségek Háza - tanácsterem (Kecskemét, Batthyány u. 2.)
Időpont: 2025. november 14. (péntek) 10:00-12:00