Szombat reggel indulnak a kerékpárosok a Refiből Aradra

Vissza a címlapra
Szombat reggel indulnak a kerékpárosok a Refiből Aradra

Kecskemét - Szombaton, október 3-án reggel 8 óra 30 perckor indul a Kecskeméti Reformárus Gimnázium elől a kerékpáros csapat Aradra. Ebben az évben a 13 diákot 18 tanár is elkíséri majd. (A fotó a 2012-es kerékpáros emléktúra résztvevőinek indulásakor készült)

Immár 17 éves múltra tekint vissza a kecskeméti diákok kerékpáros megemlékezése Aradon. Kecskeméten 1998-ban látták vendégül az Aradra tartó Puskás Technikum küldöttségét, és akkor fogalmazódott meg, hogy a következő évben a Kecskeméti Reformárus Gimnázium is csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez.

Első alkalommal 1999. október 3-án szálltak nyeregbe a református gimnázium diákjai. Azóta már 194 refis diák járta meg a Kecskemét - Arad távot kerékpárral, és rótta le kegyeletét az aradi hősök előtt. A mostani túrára induló diákokkal már 207 fős lesz a képzeletbeli kerékpáros család.

A gimnázium életében nagy jelentőségűek a mostani évek, hiszen 2014-ben ünnepelték a 450 éves évfordulót 2015-ben. Idén pedig 25 éves a gimnázium, ha csak az államosítás utáni újraindulástól számítjuk az éveket. Az ünnepi hangulat jegyében határozott úgy a nevelőtestület, hogy nem csak a diákok, hanem a tanárok csapata is elmegy Aradra kerékpárral. Így állt elő az a helyzet, hogy a 13 diákot 18 tanár is elkíséri majd.

Azok a tanárok, akik nem kerékpárral mennek Aradra, október 5-én autóbusszal indulnak el, így összesen 46 fős lesz a Református Gimnázium küldöttsége.

Október 5-én Aradon részt vesznek az esti ünnepi műsoron, majd 6-án az összes ünnepségen ott lesznek: szentmise a Minorita templomban, megemlékezés és koszorúzás a Szabadság-szobornál és a Vesztőhelyen.

Idén a küldöttég ellátogat Világosra, a fegyverletétel színhelyére is.

Október 6-án kerékpárral jönnek vissza a magyar határig, ahonnan busszal érkeznek majd haza.