Szívünk Napja: a megelőzés fontosságára hívták fel a figyelmet

Vissza a címlapra
Szívünk Napja: a megelőzés fontosságára hívták fel a figyelmet

A szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére hívták fel a figyelmet szeptember 27-én, vasárnap Kecskemét központjában. A hagyományos Szívünk Napja rendezvény közös sétával kezdődött, majd a Főtéren számos egészségmegőrző program várta az érdeklődőket.

A közös séta 14.45 órakor indult a Rákóczi útról, a Vasútkert felől, és a kecskeméti Főtérig tartott. A résztvevőket ezt követően a Szent István-szobornál, vagyis a Nagytemplom és a Malom Központ közötti sétálóutcán várták a szervezők.

A rendezvényen többféle szűrővizsgálaton is részt lehetett venni. Az érdeklődők vérnyomás-, vércukor-, koleszterin- és testzsírmérésre jelentkezhettek, emellett egyéni szív- és érrendszeri kockázatukat is felmérhették. Orvosi és életmód-tanácsadás is segítette azokat, akik szerettek volna többet tenni egészségük megőrzéséért.

A programban a helyes táplálkozással kapcsolatos tanácsadás is helyet kapott, amelyben dietetikusok segítettek. Az érdeklődők emellett alapszintű újraélesztési ismereteket is elsajátíthattak.

A mozgás sem maradt ki a programból: a résztvevőket gyógytornászok közreműködésével közös tornára várták, emellett Aero Fit Dance bemutató is színesítette a délutánt. A gyermekeket külön gyereksátor várta, ahol a Gyógyító Bocsok foglalkozásain vehettek részt.

A megelőzésre hívták fel a figyelmet

A Szívünk Napját a Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta rendezik meg világszerte. Magyarország már az első évben csatlakozott a kezdeményezéshez.

A szeptember végi programok célja az, hogy felhívják a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságára, valamint azokra a mindennapokban is alkalmazható módszerekre, amelyekkel csökkenthető a megbetegedések kockázata. A megelőzésben fontos szerepet kapott a rendszeres testmozgás, a dohányzás elhagyása, az egészségesebb táplálkozás és a rendszeres szűrővizsgálat.

Kecskeméten immár több évtizedes hagyománya van a Szívünk Napja egészségmegőrző családi rendezvénynek. A program szervezői idén is arra törekedtek, hogy a szív- és érrendszer egészségével kapcsolatos fontos tudnivalókat hitelesen, közérthetően és a gyakorlatban is hasznosítható módon adják át.

A rendezvény fő szervezői az Alapítvány a szívbetegekért a szívinfarktus megelőzésére, a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház voltak.

Galéria (66 kép)

Összes kép letöltése