Színházi élmény Helvécián

A VILÁG ÉS A VÉGE című darab Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! és Jönnek! című kisregényéből készült. A mű új formában, új színművészekkel, sok zenével kerül 2024. február 28-án, szerdán a nagyérdemű elé a helvéciai Petőfi Sándor művelődési házban és könyvtárban, a Déryné program keretében, az Udvari Kamara Színház előadásában.
- A cselekmény a két világégés között játszódik - mondja Andrási Attila Jászai Mari-díjas író-rendező. - Erdély elvesztéséről szól, arról a ma is képtelen és szinte elképzelhetetlen helyzetről, amikor este nyugovóra tér az ember Magyarországon, reggel pedig Romániában ébred, anélkül, hogy egy tapodtat is mozdult volna.
Szigeti Réka dramaturg szerint ez olyan, mint amikor van egy világ, amelybe beletartozunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődünk hozzá, biztos igazodási pont számunkra, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól.
- Ez a darab arról szól - folytatja Andrási Attila -, hogyan lehet mindezt feldolgozni lelkileg. És arról is szól, hogy mi, akkor még nem élt magyarok, hogyan tudjuk kezelni, hogyan tudunk közelíteni hozzá több mint száz év távlatából, és hogyan tudjuk enyhíteni, felmutatva utódainknak megoldásokat, akár a humor, az irónia eszközeivel is.
A színpadon Wass Albert veretes magyar nyelvezete keveredik Andrási Attila Jászai Mari-díjas író-rendező ízig-vérig modern stílusával, a zenét pedig Farkas Gábor (DJ Ordiman) és Pál Péter szolgáltatja.
A VILÁG ÉS A VÉGE
Wass Albert Jönnek! és Adjátok vissza a hegyeimet! c. regényei nyomán színpadra alkalmazta és rendezte: Andrási Attila Jászai Mari-díjas
Dramaturg: Szigeti Réka
Szereplők: Orbán Borbála, Tóth Zsuzsi, Illés Dániel, Csizmadia Gergely/Molnár Zoltán, Pál Péter, Dóczy PéterKoreográfus: Pethő Kincső Nóra
Rendezőasszisztens: Ficsor Eszter
Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.