Színek és élmények: megnyílt a Kiskunsági Alkotótábor kiállítása a Wojtyla Barátság Központban

2025. szeptember 29-én, hétfőn délelőtt 11 órakor megnyitották a Kiskunsági Alkotótáborok korábbi terméséből összeállított kiállítást a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ dísztermében.
A tárlat válogatása a tábor alkotásait hozta el a közönségnek. A természet, a táj és az emberi élmények ihlette festmények színes, sokszínű képet adtak a résztvevő művészek látásmódjáról. A kiállítás egyszerre nyújtott művészeti élményt és engedett betekintést a közösségi alkotás inspiráló hangulatába.
A megnyitón Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a vendégeket, a hangulatot pedig Szabó Sándor tárogatójátéka tette emlékezetessé.
- Pontosan 20 évvel ezelőtt kezdődtek az akkori gazdasági vezérigazgató-helyettes kezdeményezésére és az akkori vezérigazgató támogatásával az alkotótáborok - mondta Sulyok Ferenc. - Az elmúlt 20 évben 16 alkalommal volt ilyen alkotótábor. A 16 alkalommal, ha jól számolunk, összesen 42 művész fordult meg ebben a táborban. Nagy örömömre szolgált, amikor Farkas P. József javasolta azt, hogy egy picike kiállítást, amit a Wojtyla-ház terem-lehetőségei megengednek, varázsoljunk ide. Ennek a gondolatnak nagyon hamar a pártjára álltam, és könnyű dolgom volt, mert valóban egy régi kapcsolat ez már közöttünk.
A kiállítás 2025. november 28-ig lesz látogatható: hétköznapokon 9 és 15 óra között, szombatonként 9 és 13 óra között várják a művészetkedvelőket a Wojtyla Barátság Központban.