Szigorú látogatási szabályokat vezet be a kecskeméti színház

Vissza a címlapra
Szigorú látogatási szabályokat vezet be a kecskeméti színház

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2020. augusztus 7-étől újra közönséget fogadhat. Ezért az alábbiakban közöljük a színház által bevezetett intézkedéseket a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében:

- Minden érkező néző testhőmérsékletét érintésmentes hőmérővel a belépés előtt, a bejáratnál ellenőrizni fogjuk.

- A helyszíneken fokozottan és rendszeresen fertőtlenítjük a felületeket, a belépéskor a bejáratoknál és az épületek több pontján kézfertőtlenítőket helyezünk el. A nézőtér munkatársai maszkot viselnek majd.

- A büfé az előcsarnokban is elérhető lesz, ezzel is biztosítva a sorban álláshoz a megfelelő helyet.

- A szünet kissé hosszabb lesz az előadásokon, ami alatt szellőztetést és a székkarfák fertőtlenítését fogjuk elvégezni. Ehhez szükséges, hogy minden nézőnk elhagyja a szünetben a nézőteret.

- A közönségnek nem kötelező maszkot viselnie, mindenki maga dönthet ebben a kérdésben. A színházunk varrodája készített fekete, többször használható maszkokat, amiket nézőink rendelkezésére bocsátunk, majd az előadás után visszakérünk, és megfelelő módon fertőtlenítünk.

- Kérjük, ugyanakkor, hogy az érdeklődők köhögéskor, tüsszentéskor behajlított könyökkel vagy zsebkendővel takarják el orrukat, szájukat.

- Ha egy kicsit is betegnek érzik magukat, inkább maradjanak otthon.