Szezonnyitó ünnepséget tartott a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia

Vissza a címlapra

2019. szeptember 7-én, a két éve átadott új kecskeméti multifunkcionális sportcsarnokban tartotta szezonnyitó ünnepségét a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia.

Az Akadémia csapatai, előkészítő csoportjai, és a sportszakemberek jelenlétében rendezett eseményen a városvezetés nevében Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Majd az akadémia tavalyi szezonban elért eredményeiről és a terveikről Ivkovicné Béres Tímea, a Kosárlabda Akadémia vezetője adott tájékoztatást.

A tavalyi szezon eredményei alapján a legjobbaknak díjakat adtak át. A díjazásokat követően a felnőtt csapathoz kerülő Kiss Virág a Kecskeméti KC, Nagy Joel pedig a KTE-Duna Aszfalt játékosaként aláírta élete első felnőtt kosárlabdás szerződését.

Az évnyitó zárásaként a névadó Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. képviseletében Uwe Oentrich labdafeldobással megnyitotta az akadémia 2019/20-as bajnoki szezonját.