Szeptemberben osztják ki az ingyenes házi komposztálókat Kecskeméten
„Kecskemét Megyei Jogú Város hulladékgazdálkodásának fejlesztése eszközbeszerzéssel" című projektről tartottak lakossági fórumot szerdán délután a Református Egyházközség Tóth Endre közösségi termében.
A fórumon részt vettek Lassú Tibor, a Városgazdasági Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Balogh Péter és Dömötör Szilvia, a Városgazdasági Nonprofit Kft. munkatársai, Kasza Gábor, a Kecskeméti Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési Csoportjának csoportvezetője, valamint a Fidesz-KDNP több önkormányzati képviselője.
Mint korábban megírtuk (ITT) 245 millió forintot nyert a város a szelektív hulladékgyűjtés fejlesztésére, valamint egy olyan előadássorozatra, amely minden kecskeméti iskolást elér majd, és amitől azt remélik, hogy a szemléletváltást elősegítheti. Emellett 4000 házi komposztálót vásárol a pénzből Kecskemét, melyeket ingyen osztanak ki a Városgazdasági Nonprofit Kft. lakossági ügyfelei közül azoknak, akik igénylik ezt.
Ez utóbbiról a lakossági fórumon elhangzott, hogy a tervek szerint szeptember végéig vehetik majd át az igénylők a házi komposztálókat. Az igényléseket pedig várhatóan az önkormányzati képviselők írják össze, és ők jutatják majd el a névsort a Városgazdasági Nonprofit Kft-nek.