Szélesedő elkövetői kör a lányokat futtató kecskeméti bűnbanda ügyében

Vissza a címlapra
Szélesedő elkövetői kör a lányokat futtató kecskeméti bűnbanda ügyében

A KR NNI felderítői rajtaütöttek a tavasszal elfogott csapat negyedik tagján is, míg ötödik társuk ellen elfogatóparancsot adtak ki.  

Mint ahogy arról korábban hírt  adtunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya idén április közepén fogta el azt a két férfit és egy nőt, akiket azzal gyanúsítottak meg, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar lányokat prostitúciós tevékenységre kiszerveztek Németországba, majd ott folyamatosan dolgoztatták és kizsákmányolták őket. 

Az akkor elfogott trióval kapcsolatos nyomozás során a KR NNI felderítői további két olyan személyt is beazonosítottak, akik szintén tevékenyen részt vettek a prostituáltak szexuális célú kizsákmányolásában. A 32 éves Zs. Róbert főleg három német városba: Berlinbe, Magdeburgba és Strassfurtba szállította ki a fiatal magyar nőket. Ő volt az, aki az áldozatok számára a lakást biztosította a szexuális tevékenységükhöz, szexhirdetéseket adott fel, megszabta a szolgáltatások árait, és beosztotta a hirdetésekre jelentkező kuncsaftokat.

A sértetteket olyan szinten ellenőrizte, hogy folyamatosan felügyelte, hogyan dolgoznak. Az eredeti megállapodás szerint a lányoktól csak keresetük felét vette volna el, azonban több esetben, különböző kifogásokra hivatkozva a teljes bevétellel ő rendelkezett.

Bevett gyakorlata volt, hogy minden ügyfél után átvette megőrzés céljából a sértettek teljes bevételét, amelyet később már nem adott vissza az áldozatok számára. Volt olyan sértett, akit annak ellenére dolgoztatott, hogy egészségügyi problémái voltak. Zs. Róbertet bűnös tevékenységében folyamatosan segítette 22 éves társa, Rostás Miklós kecskeméti lakos.

A két férfi elfogására a KR NNI felderítői a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóság Bevetést Támogató Osztályának és a KR Rendészeti Igazgatóságának állományával, valamint a Kecskeméti Rendőrkapitányság tagjaival közösen 2022. szeptember 28-án akciót szerveztek. Zs. Róbertet kecskeméti lakása előtt az utcán fogták el.

Lakásán kutatást tartottak, majd a 32 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a sértett sanyargatásával, több ember sérelmére munkavégzésre, munka jellegű tevékenység végzésére, egyéb szolgáltatásra, vagy jogellenes cselekmény folytatására megtévesztéssel, vagy a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, mely bűncselekmény büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés.

A kihallgatást követően a férfit bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Kecskeméti Járásbíróság elrendelt.         

Társa, a 22 éves Rostás Miklós felkutatására tett intézkedések nem jártak sikerrel, ezért nevezett személlyel szemben a KR NNI belföldi elfogatóparancsot bocsátott ki 2022. szeptember 28-án

Kérjük, aki a körözött tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést akár névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.