Szalon Est a Spalettában – Művészet, gasztronómia és közösség egy estére

A Spaletta Étterem és Sörház, valamint az Itt vagyunk, Támogatunk Egyesület különleges estére invitálta Kecskemét lakóit és a környékbeli érdeklődőket. 2025. október 2-án, csütörtökön 18 órától rendezték meg a következő Szalon Estet, amely a gasztronómiát, a művészetet és a baráti találkozások örömét ötvözte. (Fotók: Vincze József)
Az eseményt dr. Mák Kornél, Bács-Kiskun Vármegye alelnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a résztvevőket és hangsúlyozta a helyi közösségi programok fontosságát.
Az est díszvendége Bedő Istvánné, Zilahy-díjas népi iparművész volt, aki vertcsipke-készítő művészetével országos elismerést vívott ki. Mottója: „A csipke szeretete szebbé teszi a világot" - ezt a gondolatot hozta el a Spaletta falai közé, és alkotásaival, történeteivel inspirálta a közönséget.
A vendégek között ott voltak Csatos Erika és Csatos János, az Álomjövő Kft. alapító tulajdonosai, akik megosztották tapasztalataikat és inspiráló történetüket.
A jó hangulatot a Ritmo Smooth Jazzy Guitar biztosította, amely lágy dallamaival, jazzes improvizációival tette még emlékezetesebbé az estet.
A rendezvény helyszíne a Spaletta Étterem és Sörház (Kecskemét, Jókai u. 15.) volt, amely ideális környezetet nyújtott a kötetlen beszélgetésekhez és a kulturális feltöltődéshez.
A szervezők mindenkit szeretettel vártak - családokat, barátokat, érdeklődőket -, hogy együtt tölthessenek egy felejthetetlen, művészetben és élményekben gazdag estét.