Szakmai fórumot rendeztek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetekről Kecskeméten
Nagyon sokáig él az a nyugdíjas, aki mindennap talál magának elfoglaltságot, munkát. Ezt a gondolatot a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége által Kecskeméten rendezett fórum előadói fogalmazták meg kedden délelőtt a Városháza Dísztermében.
A tájékoztatón, melyen részt vett többek között Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Weninger Richard, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megyei elnöke, és Dávid Ferenc, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezek Országos Érdekképviseleti Szövetsége Ellenőrző Bizottsága elnöke is, elhangzott, hogy elfogyott az országban a munkaerő. Jelenleg az országban 4,4 millióan dolgoznak, és 200 ezren keresnek munkát, ez már közel van a teljes foglalkoztatottsághoz. Ezért luxus lenne nem engedni dolgozni azokat az óriási tapasztalattal rendelkező nyugdíjasokat, akik tenni akarnak.
A nyugdíjas szövetkezetek létrejötte generációk szövetsége. Nagy lehetőség arra, hogy mindennapokba bevonjuk azt a nemzedéket, amelyik az elmúlt évtizedekben már bizonyított, felépítették azt, amire most büszkék lehetünk. Bővül a gazdaság, elfogyott a munkaerő, ezért óriási lehetőség rejlik a nyugdíjas szövetkezetekben.
Mint a fórumon elhangzott, a szövetkezetek megalapítására tavaly július óta van lehetőség. Azóta száz ilyen szervezet jött létre, összesen 20 ezer taggal, és több száz szerződéssel. Nem kevesebb, mint nagyjából egymilliárd forint értékű megállapodást kötöttek le eddig a nyugdíjas szövetkezetek.
Az újfajta, atipikus foglalkoztatási mód nem fogja kezelni a munkaerőgondokat. Ezt már dr. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára szögezte le. Ezek önkéntes szerveződések, nem kényszerből jönnek létre, a munkát vállaló tagok nem veszítik el a nyugdíjukat, cáfolta a rémhíreket. Előny, hogy erre a fajta foglalkoztatásra nincs korlátozás. Valamint kifejezte azt a reményét, hogy az üzleti szféra mellett a közszolgálatban is lehetőséget kapnak majd a későbbiekben a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek.