Superfight Series Hungary: Gera Zorka hazai közönség előtt győzne

Vissza a címlapra
Superfight Series Hungary: Gera Zorka hazai közönség előtt győzne

Hazai közönség előtt bizonyíthat a júniusi Superfight Series Hungary gálán Gera Zorka. A Star Gym Kecskemét magyar bajnok K1-ese több mint két év elteltével szerepel ismét a Messzi István Sportcsarnokban 2022. június 11-én.

„Nehezebb időszakon vagyok túl. Szegeden harmadéves testnevelő- és angoltanár szakos vagyok, így a gálára való felkészülés, a tanítási gyakorlat és a vizsgaidőszak összeért – mesélte a felkészülés kihívásairól Gera Zorka. – Most már viszont kevesebb az iskolai feladat, így az a terv, hogy napi kétszer, hetente pedig legalább tizenkétszer megyek majd edzeni. Nagyon motivált vagyok, szuper érzés itthon bunyózni. Karrierem elején kétszer is megadatott, akkor még nem is tudtam igazán értékelni, de így, hogy azóta nem volt rá lehetőségem még értékesebbé teszi azokat az élményeket. Itt vannak a barátaim, a családom, azt érzem, mindenki támogat. Ez óriási erőt ad a ringben. Brutálisan jó érzés, amikor ott vannak mellettem.”

S hogy miként készül a Messzi István Sportcsarnokban 2022. június 11-ére kiírt gálára?

„Most főleg az erőnléti edzéseken van a hangsúly. Nem igazán szeretek futni, de sosem maradhat ki. Fáradtsági szinttől is függ, de napi öt kilométer körül futok edzések előtt. És az erőnlétépítés mellé jön maga a bunyó, az is heti hatszor egy óra megvan biztos.”

Az ikertestvére, Gera Miron kezdett hamarabb Muay Thai-ozni, míg Zorka a kosárpályán igyekezett bizonyítani. Ám 15-16 évesen már érezte, nem a kosárlabdázás lesz élete sportja, ekkor jött a fordulat.

„Tesómnak volt egy meccse Budapesten, ahová elkísértem én is. Hihetetlen visszagondolni, de borzadoztam. Mondtam édesapámnak, hogy ezt sosem próbálnám ki, mert számomra túl brutális. Nem én voltam. Ennek hat éve legalább... Rá két napra elmentem életem első thai-box edzésére, és a mai napig nem értem, hogy miért. De mégis ez volt életem legjobb döntése – azt éreztem, hogy újjászülettem. Ráadásul a testvérem is rengeteg motivációt adott. Láttam, mennyi mindent jelent számára ez a sport, és tudtam, hogy számomra is ilyen fontossá válhat. Szerencsésnek érzem magamat, mert az elmúlt években sok munkával, de tényleg rengeteg dolgot kaptam a thai-boxtól” – mesélte a kezdetekről.

Eddigi karrierjéből a többszörös magyar bajnok Zsiga Melinda 2019-es legyőzésére a legbüszkébb.

„Egyszer egy nemzetközi bajnokságon egymás ellen döntőztünk. Ismertem annyira, hogy brutálisnak tartsam. Tudtam, hogy el fog verni. Ráadásul sánta is voltam, mert az elődöntőben elrúgtam a lábamat, amit nem tudtam rendesen használni. Komolyan féltem. Nem volt még annyi meccs sem mögöttem, hogy tudtam volna kezelni ezt a helyzetet. Emlékszem, az öltözőben kértem az edzőmet, hogy pofozzon fel, vagy valami, mert majdnem elsírtam magam. Így mentem fel a ringbe – és végül győztem! Ez a siker pedig óriási lökést adott a későbbiekre. Nem tudnám felidézni a meccs minden pillanatát, de még most is emlékszem az érzésre, amikor ott a ringben állva elhittem, hogy képes leszek nyerni” – idézte fel.

„A tanáraim megszólják általában, azt mondják, nem nőnek való sport. Azt szokták kérdezni, hogy állok majd a diákjaim elé. De úgy vagyok vele, ha valaki szereti azt, amit csinál, ha kitartó, motivált, boldog és eredményes is, akkor miért ne csinálja? Bízom abban, hogy ezzel inkább példát tudok majd mutatni a majdani diákjaimnak, minthogy meghökkentsem vagy megrémisszem majd őket. Nagyon szeretem, ha motiváló tudok lenni mások szemében. A Star Gymben van egy kislány, aki nem rég árulta el, hogy engem tart a példaképének. Sosem gondoltam, hogy valaki számára én lehetek majd a példakép, de annyira jó érzés ez is. Remélem, mások számára is jó példa tudok majd lenni” – tette hozzá Gera Zorka.

(Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.)