Sportolóként is sikeres volt, de edzőként ért a csúcsra Tihanics Tibor
A Kecskeméten közismert Tihanics Tibor birkózó edző, petőfivárosi vállalkozó 14 évesen még arról álmodozott, hogy híres labdarúgó lesz belőle. De a kis növésű fiút nem akarták bevenni a csapatba, míg nem Kovács Sándor birkózó felfigyelt a sikerre vágyó tinédzserre és kínált számára olyan lehetőséget, melynek révén azután országos hírnévre tett szert.
Az 1965. augusztus 21-én, tősgyökeres kecskeméti családba született Tihanics Tibor most 83 éves édesapja az egykori Magyar-Szovjet Barátság TSZ gépműhelyében volt jármű- és mezőgazdasági gépszerelő, majd hivatásos teherautósofőr. Egy évvel fiatalabb édesanyja pedig háztartásbeliként vett részt négy gyermekük nevelésében.
- Sportos családban nőtt fel?
- Én voltam a második gyerek, a családban, és van egy öcsém, meg egy húgom. Sajnos a bátyám viszonylag fiatalon elhunyt. Én és az öcsém sportoltunk. Az öcsém is birkózott, de ő nem bírta kihagyni a vacsorákat, nem bírta a fogyasztást, és úgy döntött, hogy nem csinálja tovább. Én meg sokszor csak lopva, szökésben jártam edzésre, mert sokáig nem mertem megmondani otthon, hogy birkózom. Vékonyka, kis növésű fiú voltam, az anyukám féltett a sporttól, ráadásul nálunk a családban mindig is a tanulás volt az első.
- De akkor hogyan került szóba Önnél a birkózás?
- Focival kezdtem a 607-es iskola csapatában, Czagány Misi, és Sz. Tóth Anti keze alatt. Én ott tanultam az iskolában szobafestőnek, és kézenfekvőnek tűnt a focizás. Az egyik KTE pályára jártunk edzésekre, meg voltak meccsek is, de a kis méretem alapján - most már ugyan 168 centiméter vagyok, és jelenleg 70 kiló, de a világbajnokságon 52-57 kg-ban indultam,- szóval nem nagyon vettek be a focicsapatba. Abban az időben az NDK modell volt a divat, hogy minél nagyobb darab legyen egy labdarúgó, én meg csak ücsörögtem a kispadon, amit nagyon nem szerettem. Hiába is küzdöttem, hogy bekerüljek a kezdőcsapatba, ez nem nagyon sokszor sikerült. Véletlen volt, hogy egy alkalommal Kovács Sanyi bácsi birkózóedző ott látott a kispadon, és kérdezte, hogy miért szomorkodom. Na, ő hívott, hogy menjek le birkózni, és én így kezdtem el birkózni 14 évesen. A régi KTE pályára jártunk kezdetben edzeni, és utána építették fel a Bóbis Gyula sportcsarnokot ahová edzésekre jártam. Azért a focitól véglegesen nem szakadtam el: 1998-ban futballoztam NB III-ban, Kerekegyházán.
- A birkózásban viszont országos hírnévre tett szert...
- 21 évesen lettem először felnőtt magyar bajnok és 8 felnőtt magyar bajnokságot nyertem 57 kg-ban. Voltak olyan évek, hogy egymás után nyertem minden évben, majd kimaradt egy-két év, utána megint nyertem, de van ezüst, és bronzérmem is. Junior EB-n voltam negyedik, felnőtt EB-n negyedik, ötödik, hatodik, világbajnokságon voltam ötödik, hatodik. Olimpiára sérülés miatt sajnos nem tudtam kijutni, pedig kerettag voltam Atlantában, meg Szöulban is. Szöulnál például a keresztszalagom sérült meg a bal lábamnál, Atlantában pedig a jobb térdem már a felkészülés során. Hiába voltam kerettag, de olimpikon már nem tudtam lenni.
- Amit viszont elvett Öntől a sors sportolóként, azt elérhette edzőként.
- Én is így látom. 1983-ban vonultam be katonának a sportszázadba, a Budapesti Honvédban birkóztam és 1985-ben szereltem le. Akkor hazajöttem birkózni a KSC-ben, meg a KTE-ben. Amikor pedig már éreztem, hogy a sportban nem tudok többet nyújtani 32-33 évesen, akkor hagytam abba tulajdonképpen. 2003-ban még Senior Világbajnok lettem Budapesten és attól az évtől vagyok a KTE birkózó szakosztály szakmai vezetője. Az „Év edzője" ötször lettem, 2004-ben a Kecskemét Sportjáért díjat, 2005-ben pedig a Bács-Kiskun megye Sportjáért díjat is megkaptam. A tanítványaim 14 világversenyről hoztak érmeket, és a Magyar Bajnokságokon 200 érmet szereztek. Majoros István 2004 Olimpiai Bajnok lett. 2012-2014-ig pedig válogatott edző is voltam. A Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége elnöke, és a KTE elnökségi tagja vagyok.
- Sportolóként Svájcban is foglalkoztatták.
- Felhívták Svájból az edzőmet, hogy kellene nekik egy 57 kilogrammos srác. Láttak világversenyen, és nem lehetne-e szó arról, hogy kimenjek? Három szezont voltam kint. Az első szezonban csak úgy kijárogattam meccsekre, a második-harmadik szezonban viszont már dolgoztam is kint egy cégnél. Rendes munkám volt targoncásként, és közben megtanultam a svájci-németet, így edzést is tartottam ott gyerekeknek.
- Hogyan lett Önből vendéglátós?
- Amikor befejeztem a kinti idegenlégióskodást, akkor visszakerültem, és egyből elkezdtem Kecskeméten vendéglátózni. Még Kecskeméten végeztem el a Testnevelési Főiskola középfokú edzői szakát. Majd a Budapesti évek alatt beiratoztam egy vendéglátóipari szakképzőre. Kecskeméten először a Széchenyivárosban kezdtem vendéglátózni, ahol a Tifanny Pub- cukrászdát én csináltam 1993-tól, közel 2000-ig. Közben elkezdtem 1997-től a Petőfivárosban a La Verde pizzériát, de hamar rájöttem, hogy együtt a kettő nem megy. Így most már csak a La Verde az üzletem, amit éppen most bővítünk egy nyitott terasszal. Már nem csak pizzéria, hanem kialakítottam korábban egy nagyobb kapacitású melegkonyhát is, így tudunk rendezvényeket is csinálni. Van egy mesterszakácsunk is. Az idei sportbálon mi adtuk a vendéglátást 350 fő részére, ami nagy munka volt, de nagyon jók a visszajelzések.
- Család, gyerekek?
- Nős vagyok, 2002-ben nősültem. A feleségem kozmetikus, illetve műkörmös. Egy lányom van, 24 éves Fanni, ő a Budapesti Metropolitan Egyetemre járt vendéglátás-turizmus szakra, már csak a szakdolgozata van hátra. Halasztania kellett, mert kiment Olaszországba filmforgatásban segédkezik, lovagol aktívan, kaszkadőrnek tanul. Azt szeretné csinálni, noha én persze édesapaként rettenetesen féltem...
Noszlopy Nagy Miklós