Sikert aratott Helvécia és Kunbaracs a Badacsonytördemici Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepen

Vissza a címlapra
Sikert aratott Helvécia és Kunbaracs a Badacsonytördemici Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepen

Idén is részt vettek Bács-Kiskun megyei települések a Badacsonytördemici Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepen, amelyen 2019. augusztus 11-én, vasárnap 49 főzőcsapat állt a bográcsok mögé.

Helvécia, és Kunbaracs kiemelt résztvevői évek óta a balatoni rendezvénynek, amit egyebek között az is jelez, hogy a térség országgyűlési képviselője, Fenyvesi Zoltán, valamint Horváth Zoltán, Badacsonytördemic polgármestere ezúttal is meglátogatták mindkét főzőcsapatot vasárnap délelőtt. Továbbá velük tartott idén Pánczél Károly országgyűlési képviselő, a Nemzeti összetartozás bizottsága elnöke, és dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő is, később pedig Németh Lajos meteorológus - ő a zsűri tagja volt Badacsonytördemicen - és Csurka Gyula rendőr alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vezetője is megkóstolta a Bács-Kiskun megyeiek főztjét.

Aki járt már a badacsonytördemici fesztiválon, jól tudja, hogy fantasztikus a hangulat, kiváló a vendégfogadás, amit Helvécia és Kunbaracs hasonló vendégszeretettel viszonoz. Minden évben nagy mennyiségű kóstolóval készülnek a Bács-Kiskun megyei termékek népszerűsítésére, amelyek között - hiába is nagyhírű a balatoni borvidék - kiemelt szerep jut a Bács-Kiskun megyei pálinkáknak és boroknak is.

Így volt ez idén is, aminek - mint fotóink igazolják - nem tudtak ezúttal sem ellenállni a Badacsonytördemici Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepen megjelent érdeklődők. Valamint senki sem tudott ellenállni a Bács-Kiskun megyei csapatok által készített szürkemarha gulyásoknak sem: rövid időn belül elfogytak.

Galéria (162 kép)

Összes kép letöltése