Sikeres a CLLD program megvalósítása Kecskeméten
A KözösségÉpítő Kecskemét" című, TOP-7.1.1-16-2017-00112 projektazonosító számú kecskeméti CLLD program 2017 decemberében indulhatott el. A konzorcium a Városi Szociális Közalapítvány vezetésével 750 millió forintnak megfelelő forrás felhasználását tervezhette meg, melyből 500 millió forintot az Európai Regionális Fejlesztési Alap, 250 millió forintot pedig a Szociális Alap biztosított.
A KözösségÉpítő Kecskemét Helyi Közösséget 2016. évben 13 alapító szervezet azzal a céllal hozta létre, hogy a konzorcium vegyen részt a kö- zösségvezérelt helyi fejlesztések (Com- munity-Led Local Development - rövidítve CLLD) pályázaton.
Az elnyert vissza nem térítendő támogatásból 637,5 millió forint pályázati eljárásban kiválasztott helyi projektek végrehajtására volt fordítható, melyből a KözösségÉpítő Kecskemét Konzorcium az európai uniós források felhasználására 5 pályázatot hirdetett meg 2019. és 2020. években.
A rendelkezésre álló ERFA forrásokból két közösségi ház (Széchenyiváros és Hunyadiváros), egy játszótér (Kósafalu) és egy közösségi tér (Széchenyiváros) létrehozását támogatta a helyi akciócsoport. A CLLD program keretében 24 helyi civil szervezet valósítja meg a projektjét, összesen 250 millió forint ESZA forrás felhasználásával. A kedvezményezettek 2020. október és 2021. március hónapokban kezdhették meg programjaik végrehajtását.
A támogatásban részesített közösségépítő civil szervezetek 2022. október végéig 14 projektet már befejeztek. A lezárult projektek keretében az elmúlt 2 évben 260 program 688 közösségfejlesztő esemény volt Kecskeméten. További 14 projekt pedig még megvalósítás alatt áll.
A kecskeméti CLLD program 2023. június hónapban fog befejeződni.