Sajtónyilatkozat Gereben Lívia állapotáról
Szerdán, 2019. szeptember 25-én visszatér a Szent László Kórházba Gereben Lívia, hogy megtegye a legnagyobb lépést a felépülése irányába. Klubunk, az Atomerőmű KSC Szekszárd válogatott kosárlabdázója megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, amely után közvetlenül, a tervek szerint október 7-én következik a csontvelő transzplantáció.
A mindössze 19 éves sportoló az 50. Sió Kupa előtti napon járt a szüleivel Szekszárdon. Miután immunrendszere még nem működik jól, kerülnie kell a tömeget, a zárt közösségi tereket, ezért nem vehetett részt személyesen a felkészülési tornán, bármennyire is szeretett volna. Így még előtte átvette Szabó Gergő ügyvezető elnöktől és Szabó Noémi szakmai- és sportigazgatótól az őt megillető Szabó Ödön-díjat, amelyet a tavalyi évben nyújtott kiemelkedő teljesítményével érdemelt ki. Másrészt találkozott csapattársaival, harmadrészt pedig tájékoztatást adott állapotáról és a rá váró kezelésekről.
Mint azt már közöltük, május 10-én diagnosztizálták a leukémiát Líviánál. A vizsgálatok kiderítették, hogy az akut myeloid változatban szenved. Azóta két kemoterápiás kezelésen esett át. A kettő között tíz napot tölthetett otthon, Kecskeméten, családi környezetben, illetve a második után is hazamehetett, s szerettei körében várja, hogy megtehesse a következő lépést a gyógyulás felé vezető úton. Ez pedig a csontvelő átültetés.
Szerencsének könyvelhetjük el, hogy a közvetlen családtagok - Livi édesanyja, édesapja és nővére - valamennyien alkalmasak donornak. Az orvosi team jelenlegi elképzelései szerint nővére, Dorka őssejtjeit ültetik majd át Livi szervezetébe.
Sok lelki erőre lesz szüksége Livinek, mert négy-öt hétig egyedül lesz egy steril szobában, hogy semmilyen kórokozó ne kerülhessen be a szervezetébe. Orvos és ápoló is csak speciális védőruházatban közelítheti meg. Édesanyja, Zita ott lesz vele végig a kórházban, de ő sem tartózkodhat vele egy szobában majd.
Ha minden jól alakul, akkor négy-öt hét elteltével hazatérhet Livi, s otthonában - ahol szintén steril körülményeket kell biztosítani számára - várhatja a teljes felépülést, amelyhez még több hónapra lehet szükség.
A család az elkövetkező időszakban minden erejével, energiájával Lívia gyógyulására kíván koncetrálni, ezért kéri a sajtó megértő türelmét, és hogy mellőzzék a megkereséseket. Amint lehetséges, klubunk közlemény formájában tájékoztatást ad a kezelés állásáról, a gyógyulás menetéről.