Sajtóközlemény: Társadalmi integráció erősítése Kecskeméten

Vissza a címlapra
Sajtóközlemény: Társadalmi integráció erősítése Kecskeméten

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen valósítja meg a „Társadalmi integráció erősítése Kecskeméten" című projektet, amely a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Szociális Alap Plusz 200 millió forint vissza nem térítendő támogatásával jön létre.

A TOP_PLUSZ-3.2.1-23-KE1-2024-00002 azonosító számú projekt célja a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élő lakosok társadalmi beilleszkedésének erősítése. A fejlesztés közvetlenül a Vasútvonal-Műkerti sétány-Kertész utca-Epreskert utca-Kiskunfélegyházi út által határolt városrészben élő mintegy 330 főt érinti, közülük legalább 63 aktív korú személy egyéni fejlesztésben is részesül.

A program keretében folyamatos szociális munka valósul meg, gyermekek és fiatalok számára tanulást segítő és közösségfejlesztő programokat szerveznek, a családok számára életvezetési támogatást nyújtanak, a felnőtteknek pedig képzési és munkaerőpiaci reintegrációs lehetőségeket biztosítanak. A szakmai munka központja a Mezei utcai Közösségi Ház, ahol Jelenlét Pont működik.

A projekt 2025. júniusában indult, várható befejezése 2028. május 31. A fejlesztés hosszú távú célja, hogy a hátrányos helyzetű városrészekben élők életkörülményei és jövőbeni esélyei javuljanak, erősödjön a társadalmi kohézió.

A projektről bővebb információ a www.kecskemet.hu oldalon olvasható.