Saját zsebre dolgozott a hulladékszállító cég egykori alkalmazottja Kecskeméten

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Járási Ügyészség üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt vádat emelt egy hulladékszállító cég korábbi dolgozójával szemben, aki éveken át magát továbbra is a cég alkalmazottjának kiadva az üzleti ügyfelektől beszedte a szállítási díjat, arról hamis számlát is adott, majd a pénz nála maradt. A csalásban a cég csoportvezetője is segítette. (A fotó illusztráció)

A vád szerint a hulladékszállító cég egykori dolgozója, az ügy I. rendű vádlottja, magát továbbra is a cég alkalmazottjának kiadva 2014. és 2017. között Kecskeméten működő vendéglátóhelyet üzemeltető cégeket olyan ajánlattal keresett fel, amely szerint az éves vagy féléves díj egyösszegű előre fizetése esetén kedvezményes díjszabásban részesültek. A vendéglátóhelyek éltek a kedvezményes lehetőséggel és átadták az I. rendű vádlott által közölt összeget. Annak érdekében, hogy eljárása szabályszerűnek tűnjön, az egykori dolgozó a megfizetett összegekről a hulladékszállító cég nevében, annak bélyegzőjével ellátott hamis készpénzfizetési számlákat és a szolgáltatás igénybe vételéről írásbeli szerződést is átadott az ügyfeleknek.

Csalárd tevékenységhez segítséget nyújtott a hulladékszállító cég egyik akkori csoportvezetője - az ügy II. rendű vádlottja - is, aki a cég számítógépes nyilvántartási rendszerébe „belenyúlva", az érintett ügyfelek szerződéseit jogosulatlanul megváltoztatta és szerződéseik szüneteltetését állította be. Ennek következtében a hulladékszállító cég ezen ügyfelek felé számlát nem állított ki. Ugyanakkor mivel a szüneteltetés ténye a szállítást végző részleg előtt rejtve maradt, a cég az ügyfelektől a hulladékot továbbra is elszállította.

A vádlottak a csalással cégüknek több mint 2,1 millió forint kárt okoztak, melynek egy része az eljárás során megtérült. A sértetti cég a kára megtérítése érdekében polgári jogi igényt jelentett be.

Az ügyészség a szabadlábon lévő férfiakat üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével, ezen túl a hamis számlákat átadó vádlottat hamis magánokirat felhasználásának vétségével, míg a csoportvezetőként dolgozó társát információs rendszer megsértésének bűntettével is vádolja, ezért velük szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.