Rókáktól tartanak Kecskeméten
Róka tartja izgalomban a hunyadivárosiakat - írta meg a Baon. Ezzel szemben sokkal rosszabb híre van a keolnak: rókákat nem csak arrafelé, hanem a város másik végében, a Kiskőrösi út mellett, valamint a Kiskertvárosban (korábban Halasi úti hobbik) is láttak. Nem is egyszer, hanem több alkalommal is. (Fotó: pixabay)
A Baonnak nyilatkozó Mátyás körúti asszony azt mondta el, hogy múlt hét szombaton, hajnalban, a kertkapcsolatos lakása teraszán üldögélve látott egy rókát felbukkanni a társasház udvarán. Az eset azóta még kétszer is megismétlődött.
A Kiskőrösi út mellett lakó, még Kecskeméthez tartozó részen Gábor viszont nem csak látott rókát, hanem megtapasztalta az állat kártékonyságát is.
- Már korábban is többször láttunk rókát a területünkön - mondta. - Majd bekövetkezett, amitől tartottunk. Megtámadta a bekerített tyúkolunkat.
Első alkalommal 5 tyúkott vitt el az állat (vagy állatok), másodszorra pedig további hármat. Azóta ugyan megerősítették a tyúkólat, azonban így sem nyugodtak.
Gábor a keolnak arról is beszámolt, hogy korábban őzeket is láttak a területükön, idén pedig egy vaddisznó is felbukkant. Ez utóbbit egy vadász ismerősével szerette volna kilövetni, de valamit megsejthetett a disznó, mert hiába is volt ott néhány éjszaka a vadász, ilyenkor sosem jelent meg.
A Baonnak nyilatkozott Dudás Mihály sportvadász, aki szerint a rókákat több tényező is a városba vonzhatja. Kecskemét növekszik, határai egyre kintebb tolódnak. Az állatok korábbi, külterületi élőhelyei beépülnek, ezzel együtt fogy az életterük is. A város szemétgyűjtő kukáiba kidobott élelmiszerek viszont bőséges táplálékforrást jelentenek az állatoknak, melyeket könnyen kiszagolnak. Ráadásul a város sok pontja jó búvóhelyet kínál a rókáknak.
Hozzátette, hogy sokan ördögtől valónak tartják a vadak gyérítését, pedig hatóságilag szabályozott, hogy milyen és hány vadat lőhetnek ki a vadászok. Ezt hívják vadgazdálkodásnak, aminek a célja a vadállomány populációinak egyensúlyban tartása.