Részegen háromszor, eltiltva a vezetéstől kétszer

Vissza a címlapra
Részegen háromszor, eltiltva a vezetéstől kétszer

Őrizetbe vették a kiskunhalasi rendőrök azt a jánoshalmi férfit, aki az elmúlt hetekben többször ittasan és a járművezetéstől eltiltva közlekedett.

Egy 53 éves férfit igazoltattak a kiskunhalasi járőrök május 7-én éjszaka. A jánoshalmi lakos az 5312-es úton autózott, ám az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy szeszes italt fogyasztott. Ezt igazolta a szondáztatás is, amely pozitív értéket mutatott. A sofőrt előállították, vért és vizeletet vettek tőle, és eljárást indítottak ellene ittas járművezetés miatt. Ezenfelül a járásbíróság eltiltotta a járművezetéstől is.

A férfi az eltiltás ellenére 20 nappal később ismét ittasan ült a volán mögé. Ezúttal Jánoshalma egyik utcájában kocsikázott az esti órákban. A felelősségre vonást azonban akkor sem úszta meg, újabb eljárás indult ellene, amiért ittasan és járművezetéstől eltiltva vezetett.

A sofőr még ezek után sem tanult a hibáiból, hiszen június 4-én ismét autóba ült, és úgy vezetett, hogy előtte alkoholt fogyasztott, ráadásul még mindig az eltiltás hatálya alatt. A férfinak nem volt több dobása. Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.