Régi kollégákkal idézték fel a közös emlékeket a Bács-Kiskun megyei rendőrségen

Vissza a címlapra
Régi kollégákkal idézték fel a közös emlékeket a Bács-Kiskun megyei rendőrségen

Nyugdíjas munkatársait látta vendégül a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A találkozón az egészségmegőrzés és a bűnmegelőzés is szóba került, de a délután legfontosabb részét a régi történetek és a közös szolgálati emlékek felidézése jelentette.

A rendezvény résztvevőit Szabó Vendel rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány köszöntötte. Ezt követően Mihályi Sándor rendőr alezredes, az Egészségügyi és Pszichológiai Alosztály vezetője adott hasznos tanácsokat az egészségmegőrzéssel kapcsolatban.

m1106rendor.jpg

A program folytatásában Váróczi-Bakos Rita rendőr alezredes, a Bűnmegelőzési Osztály vezetője ismertette a legfontosabb bűnmegelőzési tudnivalókat, különös tekintettel azokra a veszélyekre, amelyekkel a mindennapokban találkozhatnak az idősebb korosztály tagjai.

A jó hangulatú délutánon azonban nemcsak a szakmai kérdések kaptak szerepet. A nyugdíjas rendőrök régi történeteket elevenítettek fel, felidézték a közös szolgálat emlékeit, és örömmel beszélgettek egykori munkatársaikkal.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság köszönetet mondott a meghívást elfogadó nyugdíjas kollégáknak, és valamennyiüknek jó egészséget, valamint tartalmas, boldog nyugdíjas éveket kívánt.