Régészeti és antropológiai kiállítások a Kurultaj programjai között

Vissza a címlapra
Régészeti és antropológiai kiállítások a Kurultaj programjai között

Jurtaváros, seregszemle, régészeti és antropológiai kiállítások is szerepelnek Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye, a Kurultaj programjai között, amelyet augusztus 21. és 23. között a Bács-Kiskun megyei Bugacon rendeznek meg. (Fotó: Kovács László)

A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, ugyanakkor a sztyeppei lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés, a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója is egyben.

A háromnapos Kurultajon több mint 50 olyan programot szerveznek, amelyen a hun-türk tudatú népek képviselői kultúrájukból adnak ízelítőt. Bugacra több mint száz, ősi magyar hagyományokat felelevenítő csapat érkezik, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is. Mellettük a Kárpát-medence és a rokon népek legjobb lovasai és lovasíjászai mutatják meg tudásukat.

A pusztában hatalmas, a honfoglalás korának hangulatát idéző jurtaváros is épül, amelyben a hagyományőrző csapatok korhű viseletekben elevenítik fel a magyar és a pusztai népek régmúltjának mindennapjait. A kiállítójurtákban több régészeti és antropológiai tárgyú tárlattal készülnek.

A hun vezéri jurta, Attila sátra - amely a világ legnagyobb szétszedhető természetes alapanyagokból készülő jurtája -, egyebek mellett egy hun kori tárlat és egy szakrális tér helyszíne lesz. Az Ősök sátraiban pedig szkíta, szarmata, avar és honfoglalás kori magyar kiállításokon a Kárpát-medencében élő lovasnomád népek öröksége elevenedik meg.

A jurtatábor közelében tudományos, ismeretterjesztő előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel. Idén is megrendezik a magyar fegyveres hagyományőrzők lovas és gyalogos hadi felvonulását, a seregszemlét, amelyet megelőz a honfoglalás korát idéző nomád vonulás lovakkal, szekerekkel és tevékkel.

Szerveznek hadi és íjász bemutatókat, párbaj- és szablyavívó, lovas gyorsasági és lovasbirkózó versenyeket. Hirdetnek lovas akadályversenyt és övbirkózó bajnokságot, de felelevenítik a köbörét, vagyis a "lovasfocit" is.

A programok között szerepelnek még egyebek mellett népzenei koncertek és néptáncbemutatók, közös dobolás, kézműves vásár, gyermekudvar, Trianon pavilon, továbbá mesterség-, valamint agár- és lovassolymász-bemutatók.

(MTI)