Programdömping Kecskeméten az Európai Mobilitási Héten

Vissza a címlapra

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 125/2018. (VI. 21.) számú határozatával úgy döntött, hogy a 2018. évben az Európai Mobilitási Hét alkalmával ismét egyhetes rendezvénysorozatot szervez. Az esemény hivatalos időintervallumához (szeptember 16-22.) igazodva az alábbiak szerint tervezzük megvalósítani a programelemeket.

1. A rendezvénysorozat fő programelemét az idei évben is az Európai Autómentes Nap (2018. szeptember 16., vasárnap) alkotja.

A rendezvény napján 11.00-18.00 óráig környezetvédelemmel, egészséges életmóddal, közlekedéssel kapcsolatos programok, játékos csoportfoglalkozások, tudásfelmérő tesztek, kerékpár szerviz, veterán és egyedi kerékpárok kiállítása, EU Információs sátor, „Megameter3" energia-takarékos jármű; valamint hibrid- és elektromos meghajtású személygépjárművek kiállítása várja az érdeklődőket.  

A Kossuth téri rendezvény szabadon választható programjaival egyidejűleg, 2018. szeptember 16. napján a Kecskeméti Első Sor Sportegyesület önkormányzatunk közreműködésével az elmúlt év sikereire figyelemmel az idei évben is megszervezi a Batthyány utca közúti szakaszán (Dobó körúti körforgalomtól a Lestár tér irányába) a „IV. Kecskeméti Kétkarikás" elnevezésű kerékpárversenyt igazolt és amatőr kerékpárosok részére 11.00-15.30 óra időtartamban. ONLINE nevezés: https://reg.elsosor.com/

A Kossuth téri rendezvény napján 16.00 órai indulással kerékpáros felvonulást szervezünk rendőri biztosítás mellett szakaszos, dinamikus útlezárással, valamint a betorkolló utak zárásával.

A felvonulás a Kossuth térről indul a Kápolna utca - Irinyi út - Március 15. utca - Nyíri út - Csabay Géza körút - Tatár sor - Jász utca - Nyíri út - Kőhíd utca - Reile Géza utca - Burga utca - Batthyány utca útvonalon, majd a Lestár téren keresztül a Kossuth téren ér véget.

A kerékpáros felvonulást követően a regisztrált résztvevők között értékes ajándékokat (kerékpár és kerékpár szaküzletben felhasználható vásárlási utalványok) sorsolunk ki.

2018. szeptember 16. napján (vasárnap) 07.00 órától 18.00 óráig az alábbi közterületek kerülnek lezárásra:

- Deák Ferenc tér (Alföld áruház felőli oldala),

- Lechner Ödön utca,

- Luther köz, 

- Arany János utca,

- Kisfaludy utca,

- Festő utca,

- Lestár téri parkolók (zsákparkoló),

- Kossuth téri parkolók (Lordok Háza előtt),

- Katona József tér,

- Batthyány utca (Dobó körúti körforgalomtól a Lestár tér irányába),

- Trombita utca  

A forgalom-korlátozások alól kivételt képeznek a zöld alapszínű rendszámmal rendelkező gépjárművek.

Helyszín: Kecskemét, Kossuth tér

2. Második programelemként 2018. szeptember 17-22. (hétfőtől szombatig)

„Te mivel utazol 2.0?" elnevezésű, elektromos meghajtású, illetve az alternatív üzemanyaggal/energiával működő járműveket bemutató tablókiállítás, valamint alternatív meghajtású járművek kiállítása és „Gumiállatkert" az udvaron.

Helyszín: Hírös Agóra - Ifjúsági Otthon (Kecskemét, Kossuth tér 4.)

Információ: Szabó Csaba, 30/261-32-43 Az előzetesen bejelentkező csoportoknak a tárlatvezetés biztosított. A kiállítás ingyenesen látogatható. 

3. A programsorozat következő elemeként 2018. szeptember 17., 18. és 19. napján (hétfő, kedd és szerda) „Bringatanoda Roadshow" elnevezésű iskolai, kerékpározást népszerűsítő programsorozatot szervezünk, amelynek keretében a kecskeméti általános iskolai nevelés-oktatás 5-8. évfolyamos diákjai (naponta kettő köznevelési intézményhez kitelepülve délelőtti és délutáni rotációban, az intézmények jelentkezései alapján) kerékpáros közlekedésbiztonságról és a kerékpárhasználat szabályairól szóló elméleti bevezetőt követően a kerékpáros közlekedéshez szükséges ügyességfejlesztő akadálypályán tehetik próbára tudásukat és fejleszthetik gyakorlati ismereteiket.

Helyszín: A jelentkező köznevelési intézmény területén

Jelentkezés: Tímár Marietta, 20/412-98-01, marietta.timar@hirosagora.hu

További részletek: Sáfár Tamás, 30/313-99-57

4. 2018. szeptember 19., 20. és 21. napján (szerdától péntekig) a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Kecskeméti Rendőrkapitányság közreműködésével a kecskeméti általános iskolák 1-4. évfolyamai számára közlekedésbiztonsághoz kapcsolódó bűnmegelőzési foglalkozást szervezünk, amely során a résztvevők az életkori sajátosságukhoz igazodóan, pedagógiai szempontok figyelembe vételével felépített, elsősorban a gyalogos közlekedési szabályok ismereteinek elmélyítése céljából játékos foglalkozásokat tartanak a balesetmegelőzési előadók.

Helyszín: Hírös Agóra - Ifjúsági Otthon (Kecskemét, Kossuth tér 4.)

Jelentkezés: Tímár Marietta, 20/412-98-01, marietta.timar@hirosagora.hu

5. 2018. szeptember 20-án (csütörtök) 08.30-13.00 óra közötti időben a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében KRESZ-SZAFARI közlekedésbiztonsági akadályverseny kerül megrendezésre a Kecskeméti Vadaskert területén.

A versenyen egyszerre nyolc negyedikes általános iskolai osztály tanulói vehetnek részt, akik a vadaskert nyolc helyszínén kialakított, közlekedésbiztonsággal összefüggő feladatok megoldásával versengenek egymással, miközben megismerkedhetnek az állatok olyan jellemző tulajdonságaival, melyek szorosan kapcsolódnak a közlekedésbiztonsághoz is.

Helyszín: Kecskeméti Vadaskert (Kecskemét, Műkerti út 1.)

Jelentkezés: Tímár Marietta, 20/412-98-01, marietta.timar@hirosagora.hu

Információ: Dudásné Tóth Erika címzetes rendőr őrnagy, 0670/642-44-37; DudasneT@bacs.police.hu

6. 2018. szeptember 21.(péntek) 16.00-18.00 óra között

„Egy kecskeméti kerékpárversenyző mindennapjai" Interaktív beszélgetés a kecskeméti születésű, magyar bajnok Minkó Rolanddal.

Helyszín: Hírös Agóra - Ifjúsági Otthon (6000 Kecskemét, Kossuth tér 4.)

Szervező: Kecskeméti Első Sor Sportegyesület

Információ: Sáfár Tamás, 30/313-99-57; e-mail: kecskemetielsosor@gmail.com

7. 2018. szeptember 22. (szombat) 9.00-16.00 óra között „25 év-25 km" gyalogtúra

Indulás: A Kecskeméti Református Újkollégium Szabadság térre néző bejárata előtti területről

Szervező: Kecskeméti Református Általános Iskola

Nevezés: az általános iskola titkárságán augusztus 21-től minden nap 8.00-17.00 óra között

Információ: Csősz Győzőné, 30/3644393; e-mail: refaltisk@krek.hu

Facebook oldal: KRAI 25 év 25 km"