Pólus II. program - Tovább folytatódhat a kecskeméti kórház centralizációja

Vissza a címlapra

A Bács-Kiskun Megyei Kórház PÓLUS II. programjának előkészítésével kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót pénteken délelőtt a kórházban. A több milliárdos beruházás célja, hogy egy telephelyen tudjon működni az intézmény - tudósított a hiros.hu

A Pólus I. program keretében már évekkel ezelőtt megkezdődött a kórház korszerűsítése, és az ellátások jelentősebb része a Nyíri úti telephelyre tudott költözni. Az európai unió a továbbiakat nem támogatta, viszont a most kiadott kormányhatározat szerint a kormány támogatja a program befejezését.

Országosan öt nagyobb beruházást támogat a kormány, ebből az egyik a kecskeméti kórház fejlesztése. A Bács-Kiskun Megyei Kórház a rendelkezésre álló összeg egynegyedét kapja majd Pólus II. programra.

Dr. Zombor Gábor, országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy régi álom valósulhat meg kecskeméti kórházban. Hiszen közel egy évtizeddel ezelőtti az a terv, hogy hogyan lehetne egy nagyon korszerű, európai szintű betegellátást biztosító kórházat csinálni Kecskeméten.

- Az a lehetőség, amit most a kormánydöntéssel sikerült az intézménynek elérnie, azt jelenti, hogy 2018-ban a tervezési munkák megkezdődhetnek. Az intézmény egy telephelyessé válhat, vagyis az összes szakmai terület ide tud majd költözni - mondta dr. Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár.

- A Pólus I. program befejezés után két osztályunk, a pszichiátria és a reumatológia, a Honvéd Kórházban lett elhelyezve - hangsúlyozta Dr. Svébis Mihály, a kórház főigazgatója. A mostani fejlesztéssel pedig az említett két osztály mellett a tervek szerint egy egynapos sebészeti egység, valamint egy nővérszálló is kialakításra kerül majd a Bács-Kiskun Megyei Kórházban.

(hiros.hu)