Petőfiről és a János vitéz kecskeméti vonatkozásairól lesz előadás

Vissza a címlapra
Petőfiről és a János vitéz kecskeméti vonatkozásairól lesz előadás

Petőfi Sándor egyik legismertebb műve, a János vitéz és annak kecskeméti kapcsolódásai kerülnek középpontba szeptember 25-én a Katona József Emlékházban. A 2026. szeptember 25-én, 15 órakor kezdődő előadást Székelyné Kőrösi Ilona tartja.

A „Szeptember végén Petőfiről – A János vitéz kecskeméti vonatkozásai” című programon a költemény keletkezésének hátteréről, forrásairól és Petőfi kecskeméti élményeiről is szó esik.

A János vitézt már megjelenése idején a magyar irodalom kiemelkedő alkotásának tartották, népszerűsége pedig azóta is töretlen. A mű főhősének lehetséges mintájáról ugyanakkor számos legenda alakult ki. Egy 20. századi történet szerint János vitéz alakját egy ráckevei, kalandos életű, a napóleoni háborúkat is megjárt katona ihlette, akinek történetét Petőfi kecskeméti tartózkodása idején barátja, a ráckevei kötődésű Ács Károly mesélhette el.

A kutatások szerint azonban a főhősnek nem volt egyetlen valóságos modellje. A János vitéz számos forrásból merített: hatással lehettek rá régi magyar színpadi művek és iskoladrámák, korabeli kiadványok, ponyvatörténetek, obsitostörténetek, hazugságversek és a népmesék is. A mű eredeti címe Kukoricza Jancsi volt, és maga Petőfi is számos személyes élményét, olvasmányát és tapasztalatát felhasználta.

Az előadás ezek közül elsősorban azokat mutatja be, amelyek Kecskeméthez kapcsolódnak. Szó lesz Petőfi itteni tanulmányairól, az utazásokról szóló olvasmányairól, pásztortörténetekről és kecskeméti színpadi szerepeiről is. A mű eredeti címe pedig egy érdekes helyi kapcsolathoz is elvezet: a Kukoricza Jancsi név kapcsán Katona József családnevéig.

A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Katona József Emlékháza minden érdeklődőt szeretettel vár az előadásra.

Időpont: 2026. szeptember 25., 15 óra

Helyszín: Katona József Emlékház, Kecskemét