Pénteken tartották az Arborétumban a „Mozdulj! Probojáczné Túri Éva emlékére” sportrendezvényt
2024. szeptember 20-án 33. alkalommal rendezte meg a 30 éves Kecskeméti Nyugdíjasszövetség a Mozdulj! sportrendezvényét a kecskeméti nyugdíjasklubok, egyesületek részvételével. A program megnyitóján részt vett a Széchenyiváros két önkormányzati képviselője: Laczkó-Zsámboki Angéla (Fidesz-KDNP) és Szamler László (Fidesz-KDNP) is.
A program ettől az évtől - az 1500 fős tagság tisztelete jeléül - ötletadója, a múlt évben elhunyt válogatott kosárlabdázó, kiváló közéleti ember, a nyugdíjasszövetség elnökhelyettese, Probojáczné Túri Éva nevét viseli.
A sportrendezvények meghatározó arculati elemei a Kecskeméti Nyugdíjasszövetségnek. Legmarkánsabban a 2010-es évek második felétől gazdagítják a szervezet programjainak repertoárját. Évente négy esemény kerül megrendezésre karakteresen más-más formában. A tavaszi és őszi csapatversenyek helyszíne a Messzi István Sportcsarnok, illetve a Kecskeméti Arborétum. A novemberi úszóverseny a Kecskeméti Fürdőben egyéni megmérettetés a különböző korosztályok számára. A Benkó Zoltán Szabadidőközpont pedig a nyári Séta az egészségért esemény helyszíne. Ez utóbbi program az idei jubileumi évben már második alkalommal a Generációk juniálisa nagyszabású rendezvény elemeként valósult meg.
A szeptember 20-i „Mozdulj! Probojáczné Túri Éva emlékére" megújult formában került megrendezésre. A szövetség is csatlakozott ugyanis a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (NYOSZ) kezdeményezéséhez. A NYOSZ az Aktív Magyarországért FelelősÁllamtitkárság szakmai és anyagi támogatását elnyerve korosztályunk mentális és fizikai egészségének megtartása végett tagszervezetei által bekapcsolódott az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatába.
A júniusi regisztrációs lehetőség kezdete óta a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség 36 klubja közül több mint a felében alakultak gyalogló körök. A mostani sportverseny ennek a mozgalomnak a szellemiségében szerveződött. A jelentkező 29 hatfős csapat az ügyességi feladatok megoldása közben közel 2 kilométeres utat tettek meg, ily módon is gyarapítva a „Millió lépések" számát.
Az idősek körében népszerű eseményt Szamler László önkormányzati képviselő nyitotta meg. A rendezvényen a NYOSZ alelnöke, Szendrődi György rögtönzött fórumon segített eligazodni a gyaloglómozgalom technikai útvesztőiben. Az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai állapotfelmérést, egészségügyi szűréseket végeztnek a jelentkezők körében. A verseny lebonyolítását a Túri Éva Tornaklub tagjai és a Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola tanulói segítették.