Öt éves a Helvéciai Református Templom
Öt évvel ezelőtt, 2013. március 24-én, Virágvasárnap szentelték fel az új református templomot és annak harangját istentisztelet keretében Helvécián, az imaház szomszédságában. Ma, 2018. március 25-én, Virágvasárnap erre emlékeztek a templomban, ahol az istentiszteleten a Novum Kamarazenekar szolgált.
A Helvéciai Református Templom alapkő letételét még 2009 őszén tartotta a 400 fős helvéciai gyülekezet, az építkezés pedig 2010 tavaszán kezdődött el Czégány Sándor építész-tervezőmérnök tervei alapján. A templom különlegessége, hogy a téglafalra hagyományos rönképítési technológiával „ültettek" rá egy úgynevezett boronafalat, ami a tetőt tartja.
A Kálvincsillag alaprajzú református templom befogadóképessége mintegy kétszáz fő, de előfordult már az is, hogy 250 helvéciai fért be az istentiszteletre.