Országos döntő a kecskeméti piaristáknál

Vissza a címlapra

Idén a kecskeméti Piarista Iskola szervezte meg a Katolikus Iskolák Takáts Sándor Országos Történelmi Versenyét. A 15. alkalommal megrendezett versenyt a Katolikus Pedagógiai Intézet koordinálta, és a Nemzeti Tehetség Program támogatta. Emellett jelentős könyvadományokkal segítette a megrendezést többek közt a Budapesti Történeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Terrorháza Múzeum, a Katolikus Pedagógiai Intézet, a Lakitelki Népfőiskola, a Szent István Társulat, a Bács-Kiskun Megyei Levéltár, a kecskeméti Katona József Múzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Néprajzi Múzeum.

A vetélkedő a 10-14 éves korosztály számára nyújtott lehetőséget a játékos tanulásra, kínált jó alkalmat a megmérettetésre. Három írásbeli levelezős fordulóban közel negyven, 4 fős csapat mérte össze erejét. Közülük a 12 legeredményesebb csapat került a kecskeméti országos szóbeli döntőbe.

2018. május 12-én Mosonmagyaróvártól Gödöllőig, Esztergomtól Miskolcig terjedően az egész országból érkeztek versengő csapatok a megmérettetésre.

A feldolgozott történelmi korszak (Magyarország a virágzó és késő középkorban) aktualitását az idei Mátyás emlékév adta. A verseny jelmondatául V. Miklós pápa hazánk szerepéről 1455-ben megfogalmazott állítását választották a szervezők: „A kereszténység pajzsa". A döntőben játékos feladatokon keresztül dolgozták fel a vegyes-házi királyok korát az Anjouktól a Habsburgokig, kiemelten kezelve az Oszmán-hódítók elleni önvédelmi harcot a Hunyadiak és a Jagellók idején. Természetesen nem maradhattak el a korszak magyar szentjeinek (Szent Hedvig, Kapisztrán Szent János, stb.) kultuszára vonatkozó feladatok sem. A verseny szakmai ellenőrzését történészekből, levéltárosokból és pedagógusokból álló zsűri biztosította, melynek elnöke Prof. Dr, Pandula Attila egyetemi tanár (ELTE), a Magyar Heraldikai és Geneológiai Társaság elnöke volt.

A több, mint háromórás, játékos küzdelem dobogós helyezettjei:

1. hely: a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda,

2. hely: a tiszasülyi Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola,

3. hely: a kecskeméti Piarista Iskola csapata lett.

Természetesen minden résztvevő nyertesként térhetett haza, nemcsak a nagy értékű könyvajándékok, hanem az átélt élmények és megszerzett tapasztalatok miatt is.