Óriási érdeklődés kísérte a Kecskeméti Református Gimnázium első nyílt napját
Rendkívül nagy volt az érdeklődés a Kecskeméti Református Gimnázium idei első nyílt napja iránt, melyet 2025. november 13-án tartottak meg az iskola falai között. A rendezvényre hatodik és nyolcadik osztályos tanulók érkeztek a szüleikkel, hogy közelebbről is megismerkedjenek az intézménnyel, a gimnáziumi élet mindennapjaival és az induló képzésekkel.
A program 8 órakor kezdődött, ahol az érdeklődők rövid tájékoztatót hallgathattak Tóth Imre igazgatótól az iskola történetéről, értékrendjéről és képzési kínálatáról.
Jó érzés azt mondanom, hogy régen láttam ennyi embert ebben a teremben - mondta a 8 órakor kezdődött program elején Tóth Imre igazgató. Akitől ezt követően rövid tájékoztatót hallgathattak a jelen lévők az iskola történetéről, értékrendjéről és képzési kínálatáról. Bemutatta a gimnázium szellemiségét, kiemelve a magas színvonalú oktatást, a keresztény értékrendet, valamint a tehetséggondozás és a közösségépítés fontosságát.
Ezután levetítették azt a kisfilmet mely bemutatta a Kecskeméti Református Gimnáziumba látogató, két kiképzett magyar űrhajós, Kapu Tibor és Cserényi Gyula találkozását a diákokkal és a tanári karral. Mint ismert, Cserényi Gyula a Kecskeméti Református Gimnáziumban érettségizett. Majd a nyílt nap látogatói a „Gyertek a Refibe!" című kisfilmet is megnézhették, amit refis diákok készítettek a gimnáziumról 2025-ben.
A tájékoztatót követően a diákok és szüleik részt vehettek a 2-4. tanórákon, így személyesen is megtapasztalhatták, milyen légkörben zajlik a tanítás a Kecskeméti Református Gimnáziumban. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek az iskola tantárgyi sokszínűségébe és az oktatók elhivatottságába.
A program az 5. órában különleges élménnyel zárult: a nyitott laborfoglalkozáson a látogatók a mikrovilág rejtelmeit ismerhették meg, ahol mikroszkópos vizsgálatok és kísérletek segítségével fedezhették fel a tudomány izgalmas oldalát. A nap végén pedig lehetőség nyílt az Internátus (kollégium) megtekintésére is, ahol a távolabbról érkező tanulók elhelyezéséről és a közösségi élet mindennapjairól kaptak tájékoztatást.
A Kecskeméti Református Gimnázium első nyílt napja idén is bizonyította, hogy a családok körében továbbra is nagy az érdeklődés a hagyomány és a korszerű oktatás értékeit egyesítő intézmény iránt.
A következő nyílt napok 2025. november 19-én és 24-én lesznek a gimnáziumban. A leendő 7. és 9. évfolyamosok beiskolázási szülői értekezletét pedig 2025. november 19-én 17 órakor, az Újkollégium Dísztermében tartják.
A Nyílt napok óralátogatási terve IDE KATTINTVA tekinthető meg!
További információk az iskola honlapján! IDE kattintva!