Ők lettek idén Prima dijasok
A tudomány, a színház és a sport kategóriák vitték haza a Primát. Idén 18. alkalommal adták át a vármegyei Prima elismeréseket és díjazták a sikeres vállalkozókat is. (Fotók: Vincze József)
A kiskőrösi Dr. Filus Erika muzeológus, majd Károly Katalin, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei vezetője és Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője vehették át ünnepélyes keretek között a Prima elismeréseket. A fél millió forintot érő, bronzból készült szobor mellé 1-1 millió forintnyi pénzösszeget vehettek át a díjazottak.
A Közönségdíjat az idén a Ballószögi Kincsecskék néptánccsoport kapta magyar népművészet és közművelődés kategóriában. Vezetőjük Trencsényi-Csiha Tímea vehette át az értékes bronzszobrot és a mellé járó fél millió forintot érő pénzjutalmat. A VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) által 19 éve alapított Prima díjak történetének legnépszerűbb közönségszavazása volt az idei, a 10 kategóriagyőztesre beérkező voksok száma túllépte a 41 ezret és ebből az első helyezett Ballószögi Kincsecskék 10.870 szavazattal végeztek az élen és vihették haza a vármegyei Prima Közönségdíjat.
* Fotó: A kecskeméti díjazottak: a három kategóriagyőztes és a két prima díjas Szemereyné Pataki Klaudia polgármester társaságában
Weninger Richárd a VOSZ Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke nyitotta meg a 18. gálaestet a kecskeméti Sheratonban. Beszédében méltatta az est ünnepeltjeit, vagyis a Prima jelölteket és a 2023. Év vállalkozója díjazottakat: „Ma azokat ünnepeljük, akik életük során jól választottak maguknak hivatást, rátaláltak az útjukra és sikeresen tudtak azon haladni. Valóban ráébredtek, hogy mire születtek erre a világra!" Külön köszönetet mondott a térségben tevékenykedő vállalatoknak és vállalkozásoknak, akik anyagi támogatásaikkal immár 18 éve a Prima díjak mögött állnak és hozzájárulnak a kultúra, a tudomány, a művészetek és a sport területein tevékenykedő díjazottak elismeréseihez.
A gálaesten fellépő vármegyei és országos szinten jól ismert művészek gondoskodtak a szórakoztatásról. Feke Pál és Zséda énekprodukciói, a Kecskemét Táncegyüttes művészei, Berecz András mesemondó és a BANDART élő animációs táncszínházi előadásai biztosították az ünnepi hangulatot. A gála színvonalas lebonyolításáról az est két műsorvezetője Novodomszky Éva és Gajdos Tamás gondoskodott.
A Prima díjak után következtek a vármegyei Év Vállalkozója díjak, amelyeket a 2023-ban legjobban teljesítő vállalkozók vehettek át a VOSZ elnökétől, Eppel Jánostól és Weninger Richárd VOSZ vármegyei elnöktől.
Az Év nagyvállalata 2023-ban a KECSKEMÉTI KONZERV KFT. lett, mely elismerést az ügyvezető-tulajdonos, Kovács János vehette át. Az Év vállalkozása díjjal pedig a kecskeméti HESSE KFT. lett kitüntetve Bulla Péter Alfréd ügyvezető-tulajdonos személyében. Az Év családi pincészete 2023-ban a hajósi SZIEGL CSALÁDI PINCE KFT. vállalkozása lett, az ügyvezető-tulajdonos, Sziegl Balázs és Sziegl-Nagy Petra képviseletében.
A VOSZ által alapított Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért járó díjat 2023-ban Varga Károlyné Marika nevelőszülő, a Kecskeméti SOS Gyermekfalvak munkatársa érdemelte ki megható történetével.