Nyugdíjasok parkolóbérlete: 4.800 helyett akár 129.600 forintba is kerülhet majd Kecskeméten

Vissza a címlapra
Nyugdíjasok parkolóbérlete: 4.800 helyett akár 129.600 forintba is kerülhet majd Kecskeméten

A fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket, és kollektívan büntetnék a nyugdíjasokat - mondta Kecskemét jelenleg még csak koncepcióként tárgyalt új parkolási rendjéről Bárczy Zoltán, a Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége elnökhelyettese. A koncepció szerint ugyanis a legtöbb nyugdíjas azzal számolhat 2023-ban, hogy a jelenlegi ár 27-szeresét kell majd fizetnie, ha éves parkolóbérletet szeretne vásárolni.

Megírtuk, hogy megkezdődött Kecskemét új parkolási rendjének előkészítése. Ennek első lépéseként a Városrendészet által készített koncepciót a napokban megtárgyalta a dr. Homoki Tamás alpolgármester által vezetett munkacsoport.

Már akkor kitünt, hogy a koncepció egyik legvitatottabb eleme a nyugdíjasok kedvezményes parkolóbérletének drasztikus átalakítása lesz. Ennek csak egyik eleme, hogy az eddigi, éves 4.800 forintos kedvezményes nyugdíjas bérlet éves ára 12.000 forint lenne. Ám ez is csak a következő feltételekkel váltható majd ki:

a.) az igénylő nevén van a jármű,

b.) az igénylő rendelkezik érvényes jogosítvánnyal,

c.) az igénylő elmúlt 65 éves,

d.) az igénylő kecskeméti lakóhellyel rendelkezik,

e.) az igénylő nyugdíjának összege nem haladja meg a 130.000 forintot

A szigorítást részben a tapasztalt visszaélésekkel, valamint azzal indokolja a tervezet alkotója, hogy a megyei jogú városokban Kecskeméten kívül sehol nincs nyugdíjas kedvezmény. Visszaéléseknek pedig azt mondják, hogy például a jogosítvánnyal nem is rendelkező nagymama nevére iratta a család a kocsit, majd a járművet az egész család használta, és persze parkoltak is vele Kecskeméten. Erre mondta Bárczy Zoltán, hogy kiöntötték a fürdővízzel a gyereket.

- Készítettünk a nyugdíjas szövetség tagjai körében egy nem reprezentatív felmérést - mondta Császár Cirill, a Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége másik elnökhelyettese. - Ennek az lett az eredménye, hogy tagjaink zöme 130 ezernél magasabb nyugdíjjal rendelkezik. Azaz nem járna nekik a kedvezményes parkolóbérlet, és ha parkolóbérletet szeretnének, akkor a teljes áron, 129.600 forintért kell azt megvásárolniuk.

(A keol.hu megjegyzése: 2023-ban - nem hivatalos információink szerint - ez már 140.000 forint is lehet.)

A koncepciónak a nyugdíjasok jövedelmét érintő kitételével azonban nem csak az ellenzéki, hanem a kormánypárti képviselők egy része sem ért tökéletesen egyet, és finomítanának ezen. Ez is körvonalazódott a Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi és Ügyrendi Bizottság, Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság, valamint a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2022. október 3-án (hétfőn) 10 órakor tartott rendkívüli együttes ülésén.

Dr. Fekete Gábor szerint kedvezőbb megoldást kellene kitalálni a nyugdíjasoknál. Leviczky Cirill szerint alacsony a 130 ezer forintos határ és inkább a jelenlegi átlagnyugdíjat, 164.000 forintot javasolná. Dobos József még tovább emelt: ő 250.000 forintos nyugdíjnál húzná meg a vonalat. Szőkéné Kopping Rita pedig azt javasolta, hogy a nyugdíjasok Kecskeméten 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhassanak éves parkoló bérletet.

Továbbá olyan javaslat is elhangzott, hogy házaspár esetében ne kössék jogosítványhoz a kedvezményt. Azaz előfordulhatna például olyan eset, hogy a jármű a nyugdíjas férj nevén van, azonban jogosítványa csak a nyugdíjas feleségnek van.

Valamint olyan javaslat is született, mely szerint a nyugdíjas kedvezménnyel megvásárolt bérletet használóknak meghatározott időn belül távozniuk kellene a parkolóból. Az időt - az érkezésit vagy a távozásit - pedig a szélvédő mögé helyezett órán állítanák be. (Erre példát a lenti fotón látnak.)

A keol.hu szerkesztősége hangsúlyozza, hogy végső döntés pillanatnyilag még nem született az új parkolási koncepció ügyében. Azaz valamennyi kérdés még nyitott, a javaslatokat megfontolva készítik majd el a rendelettervezetet.

i1003oraall.jpg