Nyugállományú bajtársaikat látta vendégül a kecskeméti repülődandár

Vissza a címlapra
Nyugállományú bajtársaikat látta vendégül a kecskeméti repülődandár

A múlt hősei előtt tisztelegtek, és a jelenlegi feladatokba, fejlesztésekbe is betekintést nyerhettek a nyugállományú katonák. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár 2026. november 5-én rendezett találkozót egykori bajtársai számára.

A program a repülőhalált halt repülőgépvezetők, valamint a szolgálatteljesítés közben elhunyt repülőműszakiak emlékművénél kezdődött. A résztvevők megemlékezést tartottak, majd koszorúzással tisztelegtek az elhunyt bajtársak emléke előtt.

Ezt követően a nyugállományú katonák statikus bemutató keretében tekinthették meg az alakulatnál rendszeresített légi járműveket. A program részeként parancsnoki tájékoztatón is részt vettek, amelyen átfogó képet kaptak a repülődandár jelenlegi feladatairól és a folyamatban lévő fejlesztésekről.

A találkozó lehetőséget teremtett arra, hogy az egykori és a jelenlegi katonák felidézzék a közös emlékeket, ápolják a bajtársi kapcsolatokat, és kifejezzék tiszteletüket azok iránt, akik korábban szolgálatukkal hozzájárultak az alakulat munkájához.

A rendezvény egyúttal a katonai hagyományok ápolásának és az elődök megbecsülésének fontosságára is felhívta a figyelmet.

Galéria (8 kép)

Összes kép letöltése