Nyolc iskolából 22 diák vett részt a Petőfi Sándor városi szavalóversenyen
A Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ebben a tanévben is március 12-én rendezte meg a Petőfi Sándor városi szavalóversenyt a felső tagozatos tanulók részére.
A humán munkaközösség által szervezett, a március 15-ei ünnepi program részét képező program nagy hagyományokra tekint vissza, az iskola kiemelt eseménye. A verseny célja megszerettetni a diákokkal a verseket és a versmondás örömét.
A zsűrit és a versmondókat Fáriné Boros Erika igazgató köszöntötte. A rendezvény műsorvezetője pedig Dávidné Fekete Ildikó, az iskola magyar tanára volt.
A felhívásra 8 iskolából 22 diák vett részt a megmérettetésen.
A zsűri tagjai voltak:
Józsa Katalin közművelődési szakember, drámapedagógus
Dr. Füzi László József Attila - díjas irodalomtörténész, a Forrás folyóirat főszerkesztője
Hegedűs Zoltán Jászai Mari-díjas színművész, Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja
A zsűri szavazása alapján a következő helyezések születtek:
Helyezettek:
5-6. évfolyam
I. helyezett: Varga Csanád 5. osztály, Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola
felkészítő tanár: Bartáné Molnár Anikó
II.helyezett: Árvai Anna Veselke 5. osztály, Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola
felkészítő tanár: Borosné Hegedűs Ilona
III.helyezett: Berkecz Petra 5. osztály, Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola
felkészítő tanár: Borosné Hegedűs Ilona
különdíjas: Hettich Ajsa 5. osztály, Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola
felkészítő tanár: Bárány Melinda
különdíjas: Apkó Adrián 5. osztály Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
felkészítő tanár: Dávidné Fekete Ildikó
különdíjas: Fodor Marcell 6. osztály, Szent Imre Katolikus Általános Iskola
felkészítő tanár: Berta Tímea Regina
7-8. évfolyam
I.helyezett: Marosi Dávid 8. osztály, Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
felkészítő tanár. Dávidné Fekete Ildikó
II.helyezett: Doró Csanád 7. osztály, Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola
felkészítő tanár: Nagy Györgyi
különdíjas: Pölös Bálint 7. osztály, Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola
felkészítő tanár: Bárány Melinda
A helyezettek könyvjutalomban részesültek.
Borsos Andrea