Nyitott Városháza Kecskeméten: 2025. június 3-10.

Vissza a címlapra
Nyitott Városháza Kecskeméten: 2025. június 3-10.

Idén immár harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a kecskeméti városháza a lakosság előtt: 2025. június 3. és 10. között kerül megrendezésre a Nyitott Városháza programsorozat, amely a pünkösdi időszakban kínál gazdag kulturális és közösségi élményeket a város szívében. A programsorozat részleteit 2025. június 2-án, hétfőn sajtótájékoztatón ismertették.

A sajtótájékoztató résztvevői voltak: Dr. Rosta Szabolcs (Kecskeméti Katona József Múzeum), Szamosi Szabolcs (Filharmónia Magyarország Nkft.), Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester, Bán János és Engert Jakabné alpolgármesterek, valamint Varga-Huszti Máté (Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

Három 3 évvel ezelőtt adták át a felújított Kecskeméti Városházát, amiben egy teljesen új, megújult funkcióval tágra nyílt a kapuja a kecskemétiek előtt. Majd azóta bebizonyosodott az is, hogy nem csak a kecskemétieket, hanem egyre több magyar településről, sőt külföldről is vonzza az idelátogató, a kulturális értékeket, épített környezeti örökségünket szerető turistákat.

l0602DSC-1651.JPG

- Azért is választottuk ezt a pünkösdi időpontot, hogy ha már Kecskemétre úgy tekintenek, mint egy látogatható városra, akkor a hosszú hétvégék programszervezésében is gondoljanak így ránk a látogatók - mondta Szemereyné Dr. Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere a sajtótájékoztatón. - Sikerült igazán minőségi kulturális kínálatot összeállítanunk erre a hosszú hétvégére. Ez a mostani programsorozat, egyúttal a főpróbája is annak, hogy tényleg össze tudunk-e állítani olyan minőségi programot, ami nem csak kecskemétieket tudja megszólítani, hanem egy kicsit tágabb közösséget, akár nemzetközi szintet is. Ezért is döntöttünk úgy a szervező bizottsággal, és együttműködő partnereinkkel, hogy a következő évek tekintetében is a pünkösdi hétvége lehetne ennek a kecskeméti programsorozatnak az időpontja.

Az idei programban számos rangos előadó és különleges esemény kap helyet, többek között:

• június 3. (kedd), 20:00 - Az életre mosolygok: zenés irodalmi est Csík János és művészbarátai előadásában, Nagy László költő tiszteletére (Városháza Díszudvara),

• június 5. (csütörtök), 19:30 - a Kecskemét Táncegyüttes táncszínházi bemutatója a népi hagyományaink sokszínűségéről (Városháza Díszudvara),

• június 6. (péntek), 20:00 - Paulina koncert, fiatalos lendülettel és könnyűzenei hangulattal (Városháza Díszudvara),

• június 7. (szombat), 20:00 - Wolf Kati és a Budapest Jazz Orchestra koncertje a Kossuth téren,

• június 8. (vasárnap), 20:00 - José Cura és Szamosi Szabolcs közös estje a klasszikus és egyházi zene mesterműveivel (Kecskemét főtere).

A programok minden érdeklődő számára ingyenesen látogathatók.

A teljes programot IDE kattintva tekinthetik meg!

Az idei Nyitott Városháza mottója: „Az én városházám. A tiéd. A miénk." Ez nem csupán egy szlogen, hanem egy valódi meghívás minden kecskeméti és a városba látogató számára: nézzenek más szemmel erre a történelmi épületre - mint egy élő, nyitott közösségi térre.

Galéria (14 kép)

Összes kép letöltése