Nyáron érkezik a Hunyadi-sorozat új kötete: a Konstantinápoly ostromát idéző regény a Könyvhéten debütál
Júniusban új fejezet nyílik a Hunyadi-regényfolyamban: megjelenik Bán Mór nagysikerű történelmi sorozatának 13. része, a Túl a tűz és érc falán. Az új kötet az idei Ünnepi Könyvhéten debütál, amelyet június 11. és 14. között rendeznek meg.
A Hunyadi regényciklus az elmúlt időszakban nemcsak az olvasók körében aratott sikert, hanem a televíziós feldolgozás révén is országos és nemzetközi figyelmet kapott. A TV2 által tavaly bemutatott sorozat idén már nyolc szakmai díjat gyűjtött be: öt elismerést kapott a Big Picture Awardson, hármat pedig a Televíziós Újságírók Díján. A produkció külföldön is komoly érdeklődést váltott ki, ahol Rise of the Raven címmel forgalmazzák.
A regények szerzője, Bán János, Kecskemét alpolgármestere - írói nevén Bán Mór - szerint különösen sokat jelent számára, hogy a közönség mellett a szakma is elismerte a sorozatot. Úgy látja, a történelmi témájú alkotások ismét képesek megszólítani a szélesebb közönséget, és új lendületet adhatnak a műfajnak Magyarországon.
A készülő új kötet 1453 januárjától követi az eseményeket, középpontjában Konstantinápoly ostromával. A történet idején Hunyadi János már nem tölti be a kormányzói tisztséget, ám továbbra is meghatározó alakja a keresztény Európa védelmének egy olyan korszakban, amikor az Oszmán Birodalom térnyerése egyre komolyabb fenyegetést jelentett.
Bán Mór elárulta, hogy a Túl a tűz és érc falán az utolsó előtti része lesz a monumentális regényciklusnak. Az író szerint a korszak még hosszú évek után is kimeríthetetlen inspirációt jelent számára.
A Hunyadi-sorozat első kötete, A Hajnalcsillag fénye még 2008-ban jelent meg, és azóta a magyar könyvpiac egyik legsikeresebb történelmi regényfolyamává nőtte ki magát. A szerző úgy véli, a történelmi regények reneszánszukat élhetik, különösen akkor, ha a történetek többféle formában - könyvként, filmsorozatként vagy akár képregényként - jutnak el az emberekhez.