Neumann János Egyetem: Egy diploma helyett rögtön kettő!

Újabb külföldi egyetemekkel kezdi meg tárgyalásait a Neumann János Egyetem kettős diplomaprogram kialakítása céljából. Az egyetem által szervezett III. Nemzetközi Hét keretében a 11 ország részvételével zajló egyeztetés-sorozatban konkrét együttműködések előkészítése indult el a kínai Bengbu University-vel és az üzbég Jizzakh University-vel. (Fotók: Tóth Attila)
A kettősdiploma-programok lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy hallgató a saját egyetemén folytatott tanulmányaival párhuzamosan egy külföldi partnerintézmény képzését is elvégezhesse, tehát párhuzamosan egyszerre két diploma megszerzése is lehetővé válhat a tanulók számára.
Az ilyen jellegű programok nemcsak a szélesebb kitekintést biztosító tanulmányok lehetőségét ígérik a diákoknak, hanem segítik a mobilitásban való részvételt is. Az egyetemi életben és az oktatás folyamán ma már szinte elmaradhatatlan, hogy a hallgató a diplomaszerzése előtt külföldi tanulmányi tapasztalatokat szerezzen, melyekhez a magyar állam az egyetem közvetítésével a Pannónia Programon keresztül pénzügyi támogatást biztosít.
A kecskeméti Neumann János Egyetemen a mobilitási program rugalmas pályázati eljárásának köszönhetően már most több egyetemi polgár vett részt, mint korábban az Erasmus programban valaha. A mobilitást illetően azonban még mindig kevésbé bátrak a hallgatók, hiszen a távolabbi országokba vagy a hosszabb időtartamot igénybe vevő tanulmányutakra kevesebb a jelentkező. A kettős diplomarendszerekkel ebben szeretnének motivációt és előrelépést hozni, hiszen a magyar és a külföldi diploma együttes lehetősége megtöbbszörözi a hallgatók elhelyezkedési lehetőségeinek esélyét.
A kecskeméti Neumann János Egyetem alig három év alatt építette fel a nemzetközi kampánystratégiáját, melyben a hallgatói mobilitás mellett az oktatói és munkatársi utaztatási programokra is nagy figyelmet szentelnek. Az egyetemen bevezetett idegennyelvű képzések szélesebb lehetőséget adtak a nemzetközi hallgatók toborzására, és ennek a munkának a várható eredménye, hogy őszre már több mint 600 külföldi hallgató lesz jelen a kecskeméti felsőoktatásban.
A nemzetközi partnerintézményekkel való együttműködésnek köszönhetően a hallgatók mellet mások is lehetőséget kapnak, hiszen a munkatársak nemzetközi példák alapján, testközelből ismerhetik meg más távoli intézmények működését és ezáltal a fejlesztési lehetőségeket. Az egyetem oktatói és kutatói pedig személyes kapcsolatokra építve nemzetközi konzorciumokba és kutatási együttműködésekbe léphetnek be.
A Neumann János Egyetem nemzetközi térképeken való megjelenése egy igazi sikertörténet, amelynek egy következő magasabb szintje lehet a nemzetközi ranglistákon való megjelenés is.
A III. Nemzetközi Hét négynapos programjára 11 országból érkeztek egyetemi képviselők. Az Európából, Ázsiából és a Közel-Keletről idelátogató egyetemi szakemberek egyetértettek abban, hogy a mobilitás a leghatékonyabb eszköze annak, hogy egymástól távol eső kultúrák, tudományos közösségek találkozzanak, élő, személyes kapcsolatokat építsenek és kutatócsoportokat, közös tudományos projekteket indítsanak. Az üzbegisztáni és a kínai egyetemmel most elindított tárgyalások eredményeként pedig a kettős diplomarendszer keretében már ősszel számos lehetőséghez juthatnak a kecskeméti hallgatók.