Nemzetközi Edzőkonferencia a Pallasz Athéné Egyetemen
A Pallasz Athéné Egyetem ad otthont Kecskeméten annak a kétnapos Coerver edzőképzésnek, amelynek során a Coerver® Coaching, a világ első számú készség, és képességfejlesztő módszerét ismerik meg a résztvevők. Az MLSZ Edzőképző Központ által elfogadott kredit-pont szerző eseménynek számító program kezdetén Finta Zita, a PAE kancellárja köszöntötte az edzőket.
A kecskeméti tanfolyamon lényeges tippeket kapnak a résztvevők ahhoz, hogyan váljanak még jobb edzővé, és hogyan legyenek az edzéseik még hatékonyabbak. Mindemellett megtekintették a PAE felújított labdarúgó pályáját is, melyről elismeréssel szóltak a szakemberek.
- Nagy örömömre szolgál, hogy a Pallasz Athéné Egyetem lehet a házigazdája a Coerver edzőképzésének. A PAE a magyar felsőoktatás regionális központjává kíván válni, és e célhoz jelentős mértékben hozzájárul, ha olyan rendezvények házigazdája lehet, mint a most kezdődő nemzetközi képzés - monda a megnyitón köszöntő beszédében Finta Zita.
Kiemelte, hogy az intézmény a legfiatalabb alkalmazott tudományok egyeteme Magyarországon. Jelenleg négy karral rendelkezik, és mindegyik képzési helyszínen lehetőséget biztosítanak a hallgatóknak, valamint az egyetem munkatársainak a szabadidő színvonalas és egészséges eltöltésére. Ennek érdekében rendszeresen szerveznek sport napot és különféle sportversenyeket, ahol több száz fiatal mérheti össze képességeit.
- A testmozgás mindennapi életünknek is része - hangsúlyozta a kancellár asszony. - Ahhoz, hogy megfelelő szellemi teljesítményt legyünk képesek kifejteni, fizikailag is jó kondícióban kell lennünk. Oktatási intézményünkön belül ezért a sport kiemelt jelentőségű terület, menedzselésére önálló irodát tartunk fenn. Sportéletünket már eddig is világszínvonalú szponzorok, partnerek segítették, mint például a nagy múltú német járműipari konszern. A Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia immáron négy éve gondoskodik a sportág utánpótlásáról velünk együttműködve. Noha egyetemünkön első sorban a hallgatók érdekeit tartjuk szem előtt, befogadó szemlélettel állunk a sporthoz: létesítményeink nyitva állnak az egész város előtt. Egyetemünk rendelkezik sportcsarnokkal, edző termekkel, és különböző sportpályákkal, melyek a legnépszerűbb labdajátékokra használhatóak.
A nemzetközi konferencia résztvevői személyesen is meggyőződhettek arról, hogy milyen kiváló adottságai vannak az egyetem GAMF karának. Elismeréssel szóltak a közelmúltban befejezett futballpálya rekonstrukcióról, melynek köszönhetően a játék körülményeinek tekintetében minőségi változás következett be az egyetemen.