Nemzeti Tehetségprogram a Kecskeméti Piarista Iskolában

A Kecskeméti Piarista Iskola már több mint tíz éve minden évben sikeresen vesz részt a Nemzeti Tehetség Program pályázatain. Az erre a tanévre beadott NTP-TEHETSÉG-24-0085 - Nézőpontok című programjuk is a támogatást kapottak között szerepel, így tehetséges diákjaik kivételes lehetőséghez jutnak további fejlődésük megvalósításához.
A komplex tehetséggondozó program címe "Nézőpontok", melyben a résztvevő diákok különböző tudományterületekkel, művészetekkel ismerkednek interdiszciplináris megközelítésben. Kísérleteken, terepgyakorlatokon, műhelymunkákon, közösségi programokon keresztül, valamint kiscsoportos mentorálás során is fejleszthetik tehetségüket. Laboratóriumi foglalkozások keretében erősödik a diákok környezettudatos szemlélete, megismerkednek a fizika, a kémia, a biológia, a földrajz, a történelem és a médiaismeret legújabb kutatási területeivel, illetve mindezek gyakorlati felhasználásával.
A programot vezető pedagógusok fontosnak tartják, hogy a tehetséggondozás ne a diákok terheit növelje, hanem látókörüket tágítsa. Abban segítenek a diákoknak, hogy felismerjék a társadalmi, a művészeti és a természettudományos összefüggéseket és a tudományok közötti kapcsolatokat. A program segítséget adhat a pályaorientációban és a későbbi fakultációválasztásban is. Nagy hangsúlyt fektetnek az idegen nyelvi kommunikációra, a személyiségfejlesztésre, az önismeretre és a résztvevők személyes kísérésére.
A tehetséges diákoknak lehetőségük nyílik új helyzetekben próbára tenni kivételes tehetségüket, új élményekben gazdagodni, szemléletüket, ismereteiket, képességeiket, kompetenciáikat fejleszteni. A tanultak és a tapasztalatok megosztásra, bemutatásra kerülnek a gimnáziumi tehetségnapon és egyéb fórumokon is. A csoportban a közösség megtartó és támogató erejét is megtapasztalhatják, mely a sokoldalúan tehetséges diákoknak hosszútávú kapcsolati hálót is biztosíthat.