Mesevilág a kórházban a Poli-Farbe Kft. segítségével

A Poli-Farbe Kft. és a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház 2024. november 7-én ünnepélyes átadó keretében mutatta be a bócsai festékgyár 5 millió forintos adományából, a Kecskemétfilm Kft. figuráival igazi mesevilággá alakított gyermekellátó helyiségek belső tereit.
A támogatásból megújult a gyermekvérvételi helyiség, az ambulancia váróterme, a gyermekultrahang vizsgáló, a gyermekröntgen helyiség, a szülészet-nőgyógyászat aranyóra szobája és az újszülött részleg-anyaszobák bejáratai, mely utóbbiak „szelfifalként" is működhetnek.
A rendezvényen jelen volt a támogató részéről Nagy Armand, a Poli-Farbe Kft. ügyvezetője, a megvalósításban részt vevők képviseletében Mikulás Ferenc, producer, a Kecskemétfilm Kft. alapítója, Boros Anikó és Zsoldos Csaba, Arnon D.C. tervező grafikusai, a kivitelező Blue Eye Dekor Kft. képviselői, Szabóné Kiss Erzsébet és Szabó Sándor, valamint a kórház menedzsmentje, Dr. Lénárt Endre megbízott főigazgató, Dr. Horváth Zsolt orvosigazgató, a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Havasiné Szakonyi Katalin gazdasági igazgató és Gazdik Judit ápolási igazgató-helyettes.
A Csemetedoki Projekt tíz évvel ezelőtt valósulhatott meg több támogató összefogásának köszönhetően, mely során az új épületbe költözött Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Osztály, illetve Koraszülött Részleg vált Magyarország legszebb gyermekellátó közintézményévé. A kecskeméti vármegyei kórháznak az országban elsőként valósult meg a gyermekek önfeledt gyógyulását segítő, nem csupán megjelenésében, de funkcionalitásában is egyedülálló környezetet alakító projekt. A gyermekosztályok falai a gyógyulást, gyógyítást segítő egyedi tervezésű, mesés tapétákat kaptak, melyeken megjelennek a Magyar népmesék és a Vízipók csodapók rajzfilmek 40 éve ismert figurái, történetei is.
Tavaly a Poli-Farbe Kft. 5 millió forintos adományának köszönhetően, a Kecskemétfilm Kft. mesefiguráival az új gyermekpszichiátriai épület alakult igazi gyermekvilággá.
Idén szintén 5 M Ft támogatásban részesült a kórházi alapítvány, így a hiányzó láncszemek is a Csemetedoki Projekt részévé válhattak. Ez pedig a gyermekvérvételi helyiség, az ambulancia váróterme, a gyermekultrahang vizsgáló, a gyermekröntgen helyiség, a szülészet-nőgyógyászat aranyóra szobája és az újszülött részleg-anyaszobák bejáratai, mely utóbbiak „szelfifalként" is működhetnek.
„Cégcsoportunk küldetése azon a meggyőződésünkön alapszik, hogy a színek jelentőséggel bírnak. Ezt a hitet tükrözi jövőképünk is, amely arra irányul, hogy szeretnénk a színekkel inspirálni, teret építeni, érzelmeket kelteni. Ezen küldetés és jövőkép mentén alakult ki a mostani kórházfelújítási projektünk is, amelynek célja, hogy a megteremthessük a gyermekek számára a lehető legkedvezőbb körülményeket és a gyógyulásukhoz újabb lehetőségeket adjunk. Köszönjük mindazoknak, akik ismételten kiemelkedő munkát végeztek a felújítások során, valamint azoknak is, akik lehetővé tették, hogy ezek a projektek megvalósulhassanak. Az előző sikeres együttműködésünket követően újra sikerült olyan tereket teremtenünk, amelyek nem csak a gyerekek, de a felnőttek arcára is mosolyt csalnak. Reméljük, hogy ezek a mosolyok segítik, hogy a gyógyulási folyamatok a lehető legkönnyebbé és legelviselhetőbbé válhassanak."- mondta az átadáson Nagy Armad, a Poli-Farbe Kft. ügyvezetője.
„Ilyen mesés környezetben nemcsak a gyermekeknek könnyebb gyógyulni, de a munkatársaknak dolgozni is öröm. A Poli-Farbe Kft. nem először támogatta intézményünket, 2019-ben közel 5.000 m2 falfelület festéséhez elegendő festéket biztosított számunkra, illetve 1 millió forint adományt nyújtott egy lézergép megvásárlásához. A tavalyi 5 M Ft-os támogatásból a gyermekpszichiátria, idén a szintén 5 M Ft-os támogatásból több gyermekellátó helyiség válhatott mesésen egyedivé, országosan is egyedülállóvá. Nagyon köszönjük, hogy mindig számíthatunk rájuk - fogalmazott Dr. Lénárt Endre megbízott főigazgató.
A faldekorációs munkálatok néhány hónapot vettek igénybe a tervezéstől a teljes körű kivitelezésig. A kórház munkatársai a tervezőgrafikusokkal együtt alkották meg a ma már ezeken a gyermekellátó helyiségek falain látható mesealakokat. A színválasztás sem véletlen, új, inspiráló Poli-Farbe Platinum színek kerültek a falakra, amelyek ugyanúgy az odalátogató gyermekek terápiás céljait segítenek előre mozdítani, mint a mesefigurák.
Közismert, hogy a gyógyulás ideje milyen komoly összefüggésben van a lelki tényezőkkel. Különösen fontos kérdés ez a gyermekek esetében, akik félelemmel telve jönnek egy-egy vizsgálatra, főleg vérvételre, vagy egyéb számukra még ismeretlen vizsgálatra, ultrahangra vagy röntgenre. Ám a szülők is erőt meríthetnek a játékos környezetből: vizsgálatra várva a képek általi aktivitás lehetőséget teremt a közös beszélgetésre a nehéz pillanatokban is.