Mesés gyógyulás a kecskeméti kórházban

Vissza a címlapra
Mesés gyógyulás a kecskeméti kórházban

A Kecskemét főterén nemrég könyvesboltot nyitó Pozsonyi Pagony könyvkiadó 700.000 forint értékben, közel 300 gyerekkönyvet - mesekönyvet és ifjúsági irodalma - ajándékozott a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának.

A könyveket a kiadó képviseletében Sárdi Dóra alapító-tulajdonos és Török Judit, a kecskeméti üzlet vezetője adta át szeptember 11-én, szerdán délután a kecskeméti megyei kórház játszószobájában. A gyermekek és az intézmény nevében Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató és Dr. Tálosi Gyula osztályvezető főorvos mondott köszönetet az adományért, mely egy egész - szintén a kiadótól kapott - szekrényt megtölt.

A könyvek között megtalálható a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalom színe-java. Többek között Berg Judit, Dániel András, Harcos Bálint, Kertész Erzsi, Marék Veronika és Vadadi Adrienn legnépszerűbb könyvei.

A megyei kórházban lábadozó gyerekek az adománynak köszönhetően ezentúl válogathatnak a legkisebbeknek szóló lapozók, az ovisok mesekönyvei, az iskolásoknak, majd kamaszoknak szóló könyvek, vagy akár a 17-18 éveseket megszólító kötetek között. Így minden gyermek talál kedvére valót.

A Bács-Kiskun Megyei Kórház a második intézmény, amely ilyen adományban részesült. A Pagony a jövőben további kórházi gyermekosztályoknak szeretne hasonló adományokat nyújtani, hogy könnyebbé tegyék a kórházban töltött napokat a gyerekek, kamaszok számára.

A Pozsonyi Pagony az egyik legkiemelkedőbb gyerekkönyvkiadó Magyarországon, mely 18 éves története alatt több mint 600 kötetet adott ki, és ma már 10 gyerekkönyvesbolttal is várja a gyerekeket és szüleiket szerte az országban: a legifjabb boltjukban például Kecskeméten, 150 négyzetméteren, a könyvek mellett programokkal és sok-sok játékkal is, a Szabadság téren.

Galéria (10 kép)

Összes kép letöltése