Meseelőadás sérüléssel élő gyerekeknek a látás jegyében

Vissza a címlapra

A látás hónapja programsorozat részeként 2022.október 13-án a Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai gyermek színházi előadással ajándékozták meg a Kecskeméti Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Juhar utcai Tagintézményében nevelkedő, sérült gyerekeket.

A klub tagjai közel 20 éve, hagyományosan, minden évben vidám élménnyel lepik meg a Juhar utcai iskola kis növendékeit, színházi előadás, bábjáték vagy filmvetítés formájában. Az idén a gyermeknapi előadást követően már másodízben került sor a meglepetésre: ezúttal az iskola „Szemünk fénye" tematikus hete keretében.

A közel 130 sérült gyermeket csütörtökön 10 órától örvendeztették meg a közös programmal, melyen a szegedi Grimm-Busz Színház, „Rettenetes Röfi" című darabját élvezhették a kicsik. Hogy ne kelljen a sérült fiataloknak utazniuk, az előadások mindig az iskola aulájában kerülnek megrendezésre. A mesejátékba bekapcsolódó gyermekhangok, nevetések, tapsok, a közös éneklés, a résztvevő klubtagok számára is mindig lelki feltöltődést jelentenek.

A klubtagok és a Könyvtári Kávézó felajánlásaként az előadás után 1-1 fagylaltra is megvendégelték a gyerekeket.