Méhbarát virágokkal szépül meg Kecskemét: negyvenezer palántát ültetnek el a városban

Vissza a címlapra
Méhbarát virágokkal szépül meg Kecskemét: negyvenezer palántát ültetnek el a városban

Színpompás virágágyásokkal készül a nyárra Kecskemét: több mint 40 ezer egynyári növény kerül ki a város közterületeire az elkövetkező hetekben. Az ültetési munkálatok éppen a méhek világnapján kezdődtek meg, nem véletlenül, hiszen a kiválasztott virágok között számos olyan fajta található, amely különösen vonzza a beporzó rovarokat.

A Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. szakemberei szerint a méhek leginkább a kék, lila, sárga és fehér virágokat kedvelik, így ezekből az árnyalatokból idén sem lesz hiány a kecskeméti ágyásokban. A város 36 gondosan előkészített helyszínére tucatnyi növényfaj kerül, köztük több magyar nemesítésű különlegesség is, például kakastaréj, zöld gömbbazsalikom és kúpvirág.

Az egynyári növények között helyet kapnak különféle színváltozatú díszgyertyák, ernyős verbénák, rózsaméteng, nebáncsvirágok - közismert nevükön pistikék - és molnárpántlikák is. A cél, hogy Kecskemét idén nyáron is látványos, virágba borult arculattal várja a lakókat és a látogatókat.

Az ültetési munkálatokat a következő két hétben több brigád végzi párhuzamosan, de a kezdeményezéshez 2026. május 20-án, szerdán diákok is csatlakoztak. A Floragora ágyás beültetésében lelkes zrínyis tanulók, valamint a Déli ASzC Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola növendékei is segédkeztek.

A növények megfelelő fejlődéséről korszerű öntözőrendszer gondoskodik majd. Az idei évtől a Deák tér és a Rákóczi út közötti területen egyetlen okos vezérlőrendszer irányítja az öntözést, amely a hőmérséklethez igazítja a kijuttatott víz mennyiségét, eső esetén pedig automatikusan leáll. A rendszer azt is figyelembe veszi, hogy az árnyékosabb részek kevesebb, a naposabb területek pedig több vizet kapjanak.

A város célja, hogy a virágok minden szükséges gondoskodást megkapjanak ahhoz, hogy egész nyáron a lehető legszebb formájukat mutassák.

Galéria (19 kép)

Összes kép letöltése